Grúzia, a képtelenségek hazája
hírösszefoglaló 2008. október 03. 15:26, utolsó frissítés: 15:14Etnikailag a grúzok, oszétok, abházok közel állnak egymáshoz. Akkor meg mi a baj? Történelmi háttér az abház és a déloszét függetlenség képtelenségeihez.
Maguk a grúzok úgy tartják, Isten a saját magának félretett földet volt kénytelen nekik adni, amikor panaszuk nyomán rájött, hogy "osztáskor" megfeledkezett róluk. A legenda hűen kifejezi, mennyire szeretik földjüket, országukat, mennyire értékelik annak páratlan természeti szépségeit, gazdagságát.
Ezeréves grúz történelemről beszélhetünk, ezeréves államiságról viszont nem. Az etnikai értelemben vett grúz nép gyökerei az ókori Kolkhisz és Iberia királyságokig nyúlnak vissza. A Nagy-Kaukázus déli lejtőit elérték a görögök, a rómaiak, a perzsák, az örmények, a mongol-tatárok és Timur Lenk türk-mongoljai, majd a térség az egyiptomi mamelukok állama, az oszmán birodalom és a felemelkedő, hódító orosz állam
érdekeinek ütközőzónájába került.
A mai Grúzia területén a 15. és a 16. század fordulóján három többé-kevésbé együttműködő királyság létezett: Imeretia, Kartli és Kahétia. Ezek a nevek ma grúziai vidékek elnevezésében élnek tovább. A negyedik grúz állam a Szamche hercegség volt, erős örmény befolyással. A mai terület kis részét pedig Trapezunt birtokolta.
Ennek az állapotnak az oszmán megszállás vetett véget, a törökök Gürcistan néven uralták Grúzia nyugati területeit, vagyis Imeretiát, a keleti Kartli-Kahétia perzsa uralom alá került. A 4. században felvett kereszténység, a fejlett feudális kultúra (gondoljunk csak Sota Rusztaveli Párducbőrös lovagjára), a nyelv és a görög hatású sajátos írásbeliség elég életképesnek bizonyul ahhoz, hogy a terület ne törökösödjön el. A helyi vezetők hatalma is érvényesült.
Bonyolultabb kérdés az etnikai. A törzsi-nemzetségi viszonyok mindvégig erősek maradtak; ma is
nehéz meghatározni, hogy ki is a grúz.
Ez egy kevert nép, amelyen belül adzsárok, szvanok, mingrélek, hevszurok, psavok és persze abházok és oszétek különböztetik meg magukat mind a mai napig. Ráadásul az adzsárok és az abházok muzulmánok. A történelem során sok örmény, görög, azeri, asszimilálódott kipcsak török, de kurd is élt (és él ma is) Grúzia területén. A Bagrationi-dinasztia alapítója például örmény volt. Maga a grúz elnevezés orosz. Grúzia neve a legtöbb európai nyelvben Georgia (Georgien, Géorgie).
Etnikailag egyébként az abházokat nehéz megkülönböztetni néhány olyan néptől, amely ma már grúznak tartja magát, például a szvanoktól, de a tudomány mégis azt valószínűsíti, hogy a mai abházok ősei nem tartoztak a protogrúz népcsoport, vagyis a mai grúzok őseit képző törzsek közé. A déloszétok esetében egyértelműbb a helyzet, etnikailag biztosan ugyanarról a népről van szó, mint amelyik a kaukázusi gerinc északi oldalán, Oroszországban él nagyobb számban.
A 10. század végén az abház trónt a Grúzát is irányító, örmény származása révén már említett Bagrationi dinasztia szerezte meg. A grúz hatás érvényesült egészen a 16. századig, amikor Servasidze herceg uralma alatt rövid időre függetlenné vált az ország, amíg oszmán uralom alá nem került. 1810-ben orosz protektorátus lesz, ám 1864-ra, amikor Oroszország a számára fontos területeken legyőzte a törököket,
már nem volt fontos számára az abház autonómia.
A szunnita iszlámot követő abházok jó része Törökországba menekült, a területen pedig orosz, német, mingrél (grúz), görög, észt és bolgár lakosság is megjelent a telepítési törekvések nyomán.
Erősebb nemzeti mozgalom a forradalmaktól meggyengített cári Oroszországban bontakozott ki. Az 1917. februári forradalom után létre is jött egy abház államformáció, de Grúzia szovjetizálásával egyidejűleg 1921-re ez is megszűnt. Abházia néhány hónapi szovjetköztársasági lét után Grúzia részévé vált, később autonóm köztársaság státust kapott. A történelem során önálló abház államról tehát lényegében nem beszélhetünk.
Még nehezebb az oszétek államiságát feltárni. Ez az iráni-kaukázusi nép a szkíták, szarmaták, alánok leszármazottjának tartja magát. Ma is szívesen használják az Alánia elnevezést, utalva az egykori királyságra, amelynek területét mongol-tatár, perzsa és orosz hódítások érték.
A nyelv, a kultúra megőrzése, a lélekszám növekedése
az 1700-as évektől, a növekvő orosz befolyás idején indul meg. A megalakuló Szovjetunióban a nagyobb, sűrűbben lakott északi terület az Oroszországi Föderációhoz kerül, autonóm köztársaság lesz, a déli rész autonóm területként Grúzia részévé válik. Délen mindig is erős volt a grúz hatás, a családnevek is különböznek az északiaktól.
Grúzia kivételezett, jólétben élő, a saját ügyeiben viszonylag önálló köztársasága volt a Szovjetuniónak. A szétesés után megváltozott a gazdasági helyzet. Az olajért, gázért, energiáért, nyersanyagokért, gépekért egyre inkább világpiaci árat kellett fizetni, miközben Oroszország könnyen pótolta nyugati importból a "nélkülözhetetlennek hitt" grúz termékeket.
Grúzia egyre szegényedett, a gazdasági és szociális gondok szaporodtak. A minisztériumok és tervhivatalok irányította hivatalos árucsere helyén kinőtt egyetlen életképes hajtást, az oroszországi piaci zöldség- és gyümölcs-kiskereskedelmet az azeriek vették kezükbe.
E nehéz időszak után Grúzia talpra állhatott volna gazdaságilag, és előbb-utóbb a fizetőképes orosz piacra is visszatalált volna, ha a rendszerváltás ideológiailag nem párosul
kifejezett oroszellenességgel.
Márpedig Zviad Gamszahurdia elnök irányvonalát ez jellemezte. A következmény a boldog politikai és – részben kényszerű – gazdasági orientálódás lett nyugat felé. Mind a kettő csak a maga korlátaival lehetett eredményes grúz szempontból, vagyis korlátozottan volt eredményes.
Abházia jelentősége viszont megnőtt a Szovjetunió felbomlását követően. Egyrészt az abházok féltek attól, hogy az önálló és nacionalista Grúziában elveszítik autonómiájukat, ezért "megelőző célzattal" kinyilvánították függetlenségüket. A déloszétok követték őket. Az 1992 januárjában hatalomra került Eduard Sevardnadze elnöknek sikerült helyreállítania a grúz szuverenitást Abházia fölött.
A Kaukázusi Hegyi Népek Konföderációja néven létrejött félkatonai szövetség azonban – orosz támogatással – először a Szuhumitól északra fekvő területeket, 1993 szeptemberében a szuhumi mészárlás,
a grúz lakosság elűzése után egész Abháziát
(és vele Dél-Oszétiát is) ellenőrzése alá vonta. Sevardnadze kénytelen volt elfogadni a hivatalosan a FÁK égisze alatti orosz békefenntartást, tulajdonképpen egy katonai válaszvonal létesítését.
Az abház tengerpartot lényegében felvásárló, az abház gazdaságot kézbe vevő orosz oligarchák számára csak ez lehetett a megoldás; ők semmiképpen nem akartak a számukra barátságtalan Tbiliszivel egyezkedni, nekik "független" Abházia kellett. Mind itt, mind Dél-Oszétiában orosz személyi okmányok kerültek használatba (ez orosz állampolgárságot is jelent), és a rubel lett a hivatalos fizetőeszköz.
A Sevardnadze után következő Miheil Szaakasvili meggyőződéses és elkötelezett Amerika-barát. Elkötelezettsége, kapcsolatrendszere, amerikás múltja, hozzá országa minden valós és szimbolikus adottsága a jelek szerint nem ér annyit, hogy Washington tartós konfliktusba lavírozza magát Moszkvával Grúziáért. Ez Szaakasvili tragédiája. Az meg a hibája, hogy nem kifejezetten sikeres és hatékony belpolitikus. Az eredmény: Grúzia és Oroszország viszonya belátható időn belül jóvátehetetlenül megromlott.
Augusztusban Grúzia megkísérelte fegyverrel helyreállítani szuverenitását Dél-Oszétia fölött. Hogy ezt valóban
a déloszét illegális milíciák durva provokációi
váltották ki, vagy valami más volt a háttérben, esetleg grúz belpolitikai szempontok domináltak, ezt független elemző aligha állapíthatja meg. Az tény, hogy az akció jelentős erőkkel indult, súlyos pusztítást okozott, oszétek és grúzok egyaránt menekülni kényszerültek.
A támadástól nem érintett Abházia azonnal "hadba szállt" az oszétek oldalán, nyomukban az orosz békefenntartók, majd további az Észak-Kaukázusból a térségbe vezényelt orosz egységek, és ezek nem álltak meg az eredeti abház vagy déloszét "határokon". Kivonásuk később már katonai "engedménynek" hatott. A lényeg ellenben a politikai következmény. Mind a két terület önálló államként kiáltotta ki a maga függetlenségét, ezt Moszkva sietett elismerni, és olyan barátsági szerződéseket kötött a két köztársasággal, amelyek orosz katonai védelmet is biztosítanak a számukra.
Az addigi de facto helyzet Moszkva szempontjából de jure helyzetté is vált. Ezt a nemzetközi közösség persze aligha fogja elismerni, de a két kis csatlósállamban és magában Oroszországban ennek csekély a jelentősége. Grúzia belátható időn belül sem saját erőből, sem bármiféle nemzetközi segítséggel nem tudja visszacsatolni saját kebelébe Abháziát és Dél-Oszétiát. A dolgok jelenlegi állása szerint a két terület számára elveszett. Az oroszoknak meg mindegy: birtokon belülre kerültek, és bőven van idejük.
M. Lengyel László/MTI, az MTI az AFP, AP, Reuters alapján
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
