Franciaországi illegális romatáborok, a kutató szemével
Kérdezett: Sipos Zoltán 2010. október 19. 17:05, utolsó frissítés: 2010. október 20. 14:29Hogyan választják ki a területet, és miképpen működik a közösség? Barátkoznak-e a franciákkal? Mit dolgoznak, és hogyan hat Sarkozy politikája a mindennapi életükre?
Hogyan születik meg egy franciaországi illegális tábor? Hogyan választják ki a területet, milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy terület “megfelelő” legyen?
Marion Lièvre: – Montpellierben mintegy 6-700 roma él, összesen nyolc “illegális táborban”. Ők három faluból, illetve Románia két különböző régiójából érkeznek. A romák illegális táboraikat “plat”-nak nevezik, míg a civilek a “terület” kifejezést használják. Én a “terület” kifejezést használom majd. Meg kell jegyezni még, hogy nem csak területeken, hanem squatokban, vagyis elhagyott házakban is laknak romák. A nyolc terület közül három tulajdonképpen elhagyott és romák által elfoglalt ház.
A családok közül három Erdélyből, különböző falvakból származik. Öt területet Ialomița megyei romák laknak – ők ugyanabból a faluból származnak. Ebből jól látszik, hogy a családi és falubeli kapcsolatok igen fontos szerepet játszanak egy tábor létrejöttében. Néhány fivér Franciaországba jön, majd amikor helyzetük stabilizálódik, kihozzák családjukat is. Lassan megérkeznek a rokonok, egészen addig, amíg a tágabb értelemben vett rokonság is megjelenik.
Az első bevándorlók egyszerűen csak egy üres telket keresnek a város szélén. Idővel, ha elzavarják őket, a következő terület kiválasztásakor már egy sor szempontot is figyelembe vesznek: például azt, hogy a tábor közel legyen azokhoz a helyekhez, ahol tevékenykednek, továbbá legyen a közelben iskola, egészségügyi intézmény, folyóvíz.
Montpellierben például éppen területet keresnek egy olyan csoport számára, akiket augusztusban kiutasítottak. Az érintettek a fenti kéréseket fogalmazták meg. A civilek vigyáznak arra, hogy a hely higiénikus legyen, tisztaságot lehessen tartani, legyen hozzáférés folyóvízhez, továbbá hogy normális viszonyt lehessen kialakítani a szomszédokkal. A kiutasítások nagy része ugyanis azzal kezdődött, hogy a szomszédok panaszt tettek.
A hatóságok eddig nem törődtek a megfelelő terület kijelölésével, ez idén nyáron merült fel először. Elmondhatjuk, hogy a fő cél most is az volt, hogy a romák “invázióját” elkerüljék. Mindezt annak ellenére, hogy 2002 óta a roma bevándorlók száma nem növekedett, és számuk elenyésző a más nemzetiségű bevándorlókhoz képest.
Kik a táborlakók, honnan származnak és mi a nemzetiségük?
– Montepellierben az illegális táborlakók többsége roma nemzetiségű román állampolgár, ha politkailag korrekt módon akarunk beszélni. Ők magukat romaninak, cigánynak, sátoros, rézműves és medvetáncoltató cigánynak nevezik. A táborlakók egy kisebb részét szerbiaiak és bulgáriaiak teszik ki.
A hátterük nagyon változatos, és nagyban függ a szülőfalujuktól, valamint a régiótól, ahonnan jöttek. Nem lehet egy homogén csoportról beszélni, minden családnak megvan a maga múltja és célja. Egyes családok 1993-ban elhagyták Romániát, és 2004-2005-ben érkeztek meg Montpellierbe. Mások három-négy éve, az európai uniós csatlakozáskor vándoroltak el Romániából.
Legtöbbjük rendelkezett munkahellyel a kommunizmus idején, és az átmeneti időszak áldozataivá lettek, mint általában a románok. Egyesek szegény mesteremberek voltak otthon, mások munkanélküliek. Interjúalanyaim azt mondják, hogy az 500 RON-ra rúgó fizetésből Romániában nem lehet megélni. Nem részesülnek szociális segélyben, így nem remélhetik, hog valaha saját házuk lehet otthon.
Céljaik is változóak, aszerint, hogy mikor hagyták el Romániát. A többségük egyszerűen csak jobban szeretne élni. Mások arra használják a franciaországi tartózkodásukat, hogy otthon teremtsenek meg maguknak biztos anyagi hátteret. Vannak aztán olyanok, akik le szeretnének telepedni Franciaországban. Ők Franciaországban szeretnék taníttatni gyermekeiket, azok gyakran már nem beszélnek románul, hanem csak a romani és a francia nyelvet ismerik. Azt mondják, hogy Romániába már nincs értelme visszatérni. Ez a csoport jellemzően azok köréből kerül ki, akik a kilencvenes években hagyták el Romániát.
Hogyan néz ki egy ilyen tábor mikrotársadalma?
– A mikrotársadalmak családi hálózatokba, illetve egy központi család köré rendeződnek. Annak ellenére, hogy a tágabb értelemben vett család egy helyen lakik, ki-ki csak a maga szűkebb családjával törődik. Egyes területeken létezik egyfajta vezető, aki kiválasztja a táborhelyet, tartja a kapcsolatot a helyi civilekkel, beszéli a nyelvet, és gyermekeit francia iskolába járatja. Az ő családjuk gazdasági és társadalmi szempontból kiemelkedik a többi közül.
Azonban ha egy területen rákérdezünk arra, hogy ki a főnök, viccesen mindenki főnöknek titulálja saját magát. Azt mondják, nincs főnök, ki-ki a saját maga főnöke. Mindenki csak a saját szűk családjával törődik, nem létezik a családok között szolidaritás: azt vallják, hogy „ha egy bukik, nem kell mindenki bukjon”.
Ez egyébként egy egészségügyi kampány során vált nyilvánvalóvá: azt kellett látni, hogy minden család csak a saját érdekeit tartja szem előtt, nem segítik egymást. Mondták, nem tudják rávenni a többieket, hogy valamit közösen csináljanak. Ők csak a saját közeli rokonaikat győzhetik meg.
Az életük mindennapi tevékenységeik köré szerveződik. Számukra a munka rendszerint ócskavas-gyűjtést, autómosást valamint egy süketnéma-lapocskával történő koldulást jelenti. Ki-ki a saját területéhez közel koldul. A munka a következőképpen oszlik meg: a nők koldulnak, a férfiak pedig ócskavasat gyűjtenek. Délután négy-öt óra táján kezdődnek a házimunkák – az étel elkészítése, a mosás, satöbbi.
A vasárnap és a hétfő a szabadnap: ekkor a boltok zárva tartanak, így nem igazán éri meg koldulni. Életük nagyban függ a hatóságok nyomásgyakorlásától is. Előfordul, hogy egy-egy táborlakót 24 vagy 48 órára bebörtönöznek, anélkül, hogy erről tájékoztatnák családjaikat.
Korábban beszélgettem két szociológussal, akik egy Milánó melletti romatáborban jártak. Ők mesélték, hogy a romák a tábort szeméttel, hulladékkkal, autóroncsokkal veszik körül, és így keltik veszélyes, hozzáférhetetlen emberek benyomását. Lehetséges, hogy a bűnöző-imidzs tudatos felépítésével épp az önvédelem a cél?
– Nekem ez nem tűnt fel Montpellierben. Észrevehető, hogy bizonyos biztonságérzetet ad nekik az, hogy nagy számban élnek egy helyen. Azonban minden területen vagy foglalt házban rend van: a hulladéknak, az ócskavasnak valamint a magánterületnek is világosan ki van jelölve a helye.
Miféle kapcsolataik vannak a táborlakóknak a franciákkal?
– Egyaránt beszélhetünk személyes és intézményes kapcsolatokról. A franciákkal való személyes kapcsolatokat elsősorban munka – tehát koldulás – közben építik. Sok roma szerint a franciák “lágyszívűek”, és valóban: a franciák gyakran nem csak pénzzel, hanem étellel, itallal segítik őket. Otthon sokan baráti viszonyokat ápolnak franciákkal.
Persze vannak olyan kereskedők is, akik elkergetik őket. Ugyanakkor észrevehető egyfajta hidegség is a romák és franciák között, mely a területfoglalás miatti írásos panaszban csúcsosodhat ki. Egyébként a romák gyakran keresik a franciák barátságát, mivel ők beszélik a nyelvet, és a törvényekkel is tisztában vannak. A romák nagy része számára a nyelvtudás hiánya a legnagyobb akadály. Ami az intézményes kapcsolatokat illeti, gyakran találkoznak civilekkel, kórházak, iskolák, egyházak képviselőivel. Ortodox és pünkösdista román és francia papok járnak a területekre téríteni.
Milyen perspektívák, integrációs modellek léteznek számukra?
– Nem tudom pontosan mit érthetünk integrációs modellen. Ez családonként változik helyzetüktől, szándékaiktól függően. Egyes családok azért érkeztek Franciaországba, hogy megszabadulhassanak adósságaiktól, mások egészségügyi problémákat remélnek megoldani. E két esetben visszatérnének Romániába, ahogy anyagi helyzetük és egészségi állapotuk lehetővé teszi. Míg azonban várakoznak, munkát próbálnak vállalni, hogy egy jobb életszínvonalat tudjanak biztosítani maguknak Franciaországban.
Mások Franciaországban szeretnének egy bizonyos anyagi helyzetet elérni – azt, hogy legyen lakásuk, munkahelyük. Megfigyelhető egyébként, hogy Sarkozy diskurzusa egy franciaországi integrációs modellről szól. Arról beszél, hogy kik azok, akik megérdemlik a francia állam segítségét, és kik azok, akik nem.
Azokon segít a francia állam, akik iskolába járatják gyerekeiket, Franciaországban szeretnének letelepedni és életüket megalapozni. Sarkozy szerint azok nem érdemlik meg a támogatást, akik Franciaország és Románia között ingáznak, valamint nem járatják iskolába gyermekeiket. Őket haszonlesőknek tartják, hiszen Romániában építenek házat a Franciaországban keresett pénzből. Érdekes, hogy mindezt egy kiutasított csoport mondta egy másik, szintén kiutasított roma csoportról. Látszik tehát, hogy a romák magukévá tették a francia társadalom és a civilek gondolatait arról, hogy ki számít “jó” idegennek, ki teljesíti az integráció feltételeit.
Hogyan néz ki a táborlakók bűnözési aránya?
– Franciaországban ez most nagyon aktuális kérdés. Nemrég a sajtó kimutatta, hogy a rendőrség etnikai kritériumok alapján állít össze statisztikákat, mindamellett, hogy elméletileg ez tilos. Én úgy vélem, hogy a bűnözési ráta etnikai vagy „táborlakói” megközelítése hamis felvetés, távol áll a valóságtól, és olyan önkényes általánosításhoz vezethet, amely a kiutasítási politikákat legitimként állítja be.
Egy évet töltöttem a Montpellierben letelepedett romák körében. Ezalatt megfigyeltem, hogy főként apróságok miatt tartóztatnak le táborlakókat: mobiltelefon-lopásárt, vagy azért, mert hallásérült-igazolvánnyal koldulnak, ami Franciaországban tilos.
A kormány felháborító számokkal támasztja alá a romák kiutasításának politikáját. Brice Hortefeux belügyminiszter augusztus 30-án bejelentette, hogy „’a román állampolgárságú’ lakosok bűnözési aránya 18 hónap alatt, 2009 óta 138%-ról 259%-ra nőtt.” Viszont ha részletesebben megvizsgáljuk és kielemezzük a rendőrség és az igazságügy statisztikáit, észrevehetjük, hogy ezek különbséget tesznek franciák és idegenek között; annak ellenére, hogy elméletileg nem léteznek etnikai alapú statisztikák.
Laurent Mucchielli számítások alapján megfigyelte, hogy „a gyanúsítottak listáján szereplő idegenek aránya 2009-ben 12,5%-ra csökkent”. Az igazságszolgáltatás adataiból – ahol az ítéletek statisztikájában részletesen szerepelnie kell az elítélt állampolgárságának – az tűnik ki, hogy 2007 és 2008 között az elítélt román állampolgárok száma 6%-kal csökkent (4562-ről 4300-ra).
Tehát nem mindenki követ el bűncselekményt, és azt is mondhatjuk, hogy a francia társadalom sokat nyer a munkájukból: olyan feladatokat végeznek el, amelyeket egy francia nem vállalna. Az állam nem költ semmit egészségbiztosításra, iskoláztatásra, stb. Tehát olcsó munkaerőt jelentenek, amelyekkel szemben semmilyen kötelezettséget nem kell vállalni. Miért váltak egyből nemkívánatos személyekké?
A dolgozó romániaiak nagy része feketén kap fizetést. Franciaország, és főként a vállalkozók így olcsó munkaerőt nyernek, rosszul fizetik őket, és munkaszerződés híján jogaik sincsenek. Akkor részesülhetnek államilag támogatott elsősegély-nyújtásban, ha bebizonyítják, hogy három hónapnál hosszabb ideje tartózkodnak az ország területén, és állandó lakhellyel rendelkeznek. (Létezik egy olyan szervezet, amely fiktív lakcímeket állít ki.)
Ami a szociális jogokat illeti, azok a családok, melyek iskolába járatták a gyerekeket, nehezen tudnak hozzáférni a családi pótlékhoz. A francia állam az „appels d’air”-től való félelem miatt tartja vissza ezeket. Attól tartanak, hogy ha megadják a jogot néhány embernek, nemsokára mindenki jogokat követelne. Ezért inkább senkinek nem adnak semmit.
A franciák nagy része nem érti, hogyan lakoltathatja ki az állam a romákat, hiszen ők is európai állampolgárok. Mint minden európai bevándorlónak, nekik is három hónap után munkaviszonyt és állandó lakhelyet kell felmutatniuk. A Sarkozy által megnevezett romák több, mint negyed éve élnek Franciaországban, és többségük nem teljesíti ezeket a feltételeket.
A kérdés az, hogy miért nem tudják teljesíteni? Amikor Románia és Bulgária belépett az EU-ba, Franciaország tíz másik országgal együtt aláírt néhány szabályozást a munkavállalással kapcsolatban, hogy ezzel a bevándorlást csökkentsék. A román és bolgár állampolgároknak ugyanolyan munkavállalási engedélyre van szükségük, mint más, nem EU-tagállamból származó polgároknak, a cégtulajdonosnak pedig illetéket kell fizetnie a Francia Bevándorlási és Integrációs Irodához (OFII), ha végleges szerződést kötnek.
A szakmai beilleszkedést rögtön megkönnyítené az intézményszintű nyitás; ez a prefektus hatáskörébe tartozik. Viszont a prefektúrák általában nem nyitottak arra, hogy „illegális táborokban” élő romák számára kiadjanak munkavállalási engedélyt. Néhány vállalkozót le is tartóztattak, pusztán azért, mert romákat alkalmazott. Egyes bankok körlevelet küldtek a dolgozóiknak azzal, hogy tilos a román állampolgárok számára bankszámlát nyitni.
Nem hiszem, hogy a román állampolgárok Franciaország számára problémát jelentenének. A probléma politikai jellegű, általában a bevándorláshoz kapcsolódik, és nagyon régen jelen van. Amikor 2002-2004 és 2005-2007 között belügyminiszter volt, Sarkozy az arabokat vette célba.
Ez a politika oda vezetett, hogy 2009-ben létrehozták a bevándorlási, integrációs és francia identitás minisztériumát: ez jól mutatja, hogyan kezelik a bevándorlás problémáját Franciaországban. Szintén 2009-ben alapították meg az OFII-t is, amely korábban más név alatt létezett, és amely valójában a Franciaországba érkező idegenek beilleszkedését akarja segíteni. Az egyetlen probléma az, hogy ők (a román és bolgár állampolgárok – szerk.megj.) európaiak lévén egyik bevándorlási adminisztrációs csoportba sem tartoznak. A bolgár és román állampolgárok esetében az OFII integrációs politikája kimerül abban, hogy kényszerítik őket az ország elhagyására (obligation de quitter le territoire français, OQTF). Ezt „önkéntes visszatérésnek” is nevezik, amely személyenként 300 euró egyszeri kifizetésével jár.
Hogyan akarja a francia kormány meggyőzni ezeket az embereket arról, hogy ne térjenek vissza; tekintve, hogy a visszatérők megtagadhatják az ujjlenyomat-vételt?
– Sarkozy diskurzusa óriási hatással volt a romákra, olyan értelemben, hogy beléjük súlykolta a kiutasítástól való félelmet. Az információk eltorzultak, híresztelésekké váltak. A hangulat nyomasztóvá vált, amit a rendőrök és csendőrök csak fenntartottak. Egyre inkább kiterjed az OQTF, és ezzel arra kényszerítettek néhány romát, hogy kiutasítás nékül is visszatérjenek. A nemrég Franciaországba érkezett romák félnek legjobban, hiszen rájöttek, hogy a koldulás nem hoz semmi hasznot.
Az ujjlenyomat-vételt Oscar-dossziénak nevezik. Létezik már egy, a bevándorlókhoz kapcsolódó etnikai dosszié, és most ezt ujjlenyomatokkal, azaz biometrikus adattal egészítették ki. A tervek szerint hamarosan életbe kellene lépnie, viszont reméljük, hogy az egyes civil szervezetek fellebbezése nem marad hatástalan. Elméletileg az Oscar minden idegent megcéloz, gyakorlatban viszont azt láthatjuk, hogy a kiutasítások nagyrésze a romákat vette célba.
Véleményed szerint hogyan lehetne megoldani az integrációt? Léteznek törekvések ebben az irányban?
– Elsősorban dialógusra van szükség az érintettek és a francia állam között, ez azonban nemigen működik. A romákat addig engedik az adott területen maradni, amíg a hatóságok számára túl szembetűnő és kényelmetlen nem lesz jelenlétük. Az „integráció” megoldását azután lehetne megtalálni, miután meghallgattuk az emberek problémáit és kívánságait, például hogy segítsünk nekik munkahelyet találni.
A civil szervezetek mindenkit egyformán kezelnének sebezhető csoportként, de ezek az emberek nem érzik úgy, hogy egy anyagból gyúrták volna őket, és elutasítják, hogy „tout”-ként tekintsenek rájuk. A munkahely nagy részük számára megoldást jelentene, keresethez jutnának, lakást találnának, és lassanként javulna a helyzetük.
Más városokban „villages d'insertion”-ról, beilleszkedési falvakról beszélnek, amelyeket az önkormányzatok szorgalmaznak. Ezek úgy néznek ki, mint egy karavánkemping, ahol szigorú szabályok működnek. A bejáratnál őr áll, a belépést ellenőrzik, látogatóknak pedig tilos bemenni. Azokat az embereket, akik ott élhetnek, a városháza által megjelölt kritériumok alapján választják ki (a francia nyelv ismerete, munkára való szándék, stb.) Elméletileg ezekre a falvakra úgy tekintenek, mint egy köztes helyzetre, amely a bevándorlókat előbbre viszi a francia társadalomba való beilleszkedés felé vezető úton. Viszont nagyon sokan kritizálják az ilyen falvakat.
Megfigyelhetjük, hogy a kiutasítások és az integrációs falvak mentén romakérdést, romaproblémát építünk fel, amely valójában egyes bevándorló-családok társadalmi-gazdasági valóságát etnikai problémába tereli.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
