Egy spanyolországi terhes nő is elkapta a zikavírust
2016. február 05. 08:32, utolsó frissítés: 08:32
Spanyolországban kimutatták a zikavírust egy állapotos nő szervezetében, aki nemrég Kolumbiában járt - közölte a madridi egészségügyi minisztérium csütörtökön. Ő lehet az első várandós, akinél igazolták a fertőzést Európában.
Az egészségügyi tárca közleménye szerint a nő terhességének 13-14. hetében jár, épp abban az időszakban, amelyben a gyanú szerint különösen veszélyes lehet a fertőzést. A szakemberek úgy vélik, a zikavírus kóros kisfejűséget (mikokefáliát) okoz a magzatoknál.
A fertőzött nőt, akiről a hatóságok semmilyen személyes információt nem árultak el, orvosi megfigyelés alatt tartják.
A minisztérium vészhelyzeti koordinációs központjának vezetője korábbi tájékoztatásában azt hangsúlyozta, hogy a fertőzés terhesség esetén kockázatos, egyébként nem vezet súlyos megbetegedéshez.
A tigrisszúnyog által terjesztett zikavírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett és négymillió megbetegedést prognosztizált erre az évre az amerikai kontinensen.
A 2015 áprilisa óta regisztrált 1,5 millió zikavírus-fertőzéssel Brazília jelenleg a leginkább érintett ország. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket