Jó eséllyel szexuális úton kapta el a zikavírust egy texasi
2016. február 03. 09:20, utolsó frissítés: 10:41
Dallasban az első olyan zikavírus-fertőzést diagnosztizálták, amely vélhetően szexuális úton, nem pedig szúnyogcsípéssel történt - jelentették kedden a texasi egészségügyi hatóságok.
A megfertőződött személy - aki nem járt külföldön az utóbbi időben - a hatóságok szerint olyan embertől kapta a vírust, aki korábban Venezuelában járt, s akivel szexuálisan érintkezett. Az ezzel kapcsolatos információt a hírügynökségek szerint az amerikai járványügyi hivatal (CDC) laboratóriumában erősítették meg. Részleteket azonban nem közöltek erről az esetről.
A helyi egészségügyi szervek tájékoztatása szerint Texasban eddig nem volt nyoma a kórt terjesztő szúnyogok jelenlétének. A hírügynökségek felidéznek néhány korábbi közlést - nemzetközi egészségügyi szakértőkre is hivatkozva - miszerint korábban voltak olyan esetek, amikor a fertőzés gyaníthatóan szexuális úton terjedt át egyik emberről a másikra, de ezeket nem erősítették meg mértékadó helyeken. A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet ugyanakkor úgy vélekedett: egyelőre nincs elegendő tudományos bizonyíték arra, hogy a vírus nemi érintkezés által is terjedhet.
Az eddigi ismeretek szerint a zikavírust a sárgaláz, a dengue láz és a chikungunya-láz kórokozóját is terjesztő egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) hordozza. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket