2026. november 6. péntek
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Dániában is megjelent a terhes nőkre nagy veszélyt jelentő zikavírus

2016. január 27. 13:33, utolsó frissítés: 13:33

Zikavírust azonosítottak egy dán férfi szervezetében, így Dániában ő az első olyan beteg, akiről tudni lehet, hogy a moszkitók által terjesztett kórokozó megfertőzte.


A 20-as évei közepén járó férfi előzőleg Mexikóban és Brazíliában járt, és hazatérése után lázra, valamint fejfájásra és izomfájdalomra panaszkodott - közölte szerdán az aarhusi egyetemi kórház. A kórt kedden diagnosztizálták nála. "Állapota jó, javul és hamarosan kiengedjük a kórházból" - mondta el a Reuters brit hírügynökségnek Lars Ostergaard professzor, aki szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy a betegség továbbterjed Dániában.

A dán férfin kívül a napokban három brit és tíz holland állampolgár szervezetében is kimutatták már a zikavírust, ők szintén jártak Latin-Amerikában. Az AP amerikai hírügynökség szerint Németországban, míg a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint Svédországban is regisztráltak már ilyen megbetegedést, ezekről szerdán számoltak be a hatóságok.

Egészségügyi szakértők szerint valószínűleg lesznek még ilyen esetek Európában tekintettel a járvány méreteire és a nemzetközi járatok sűrűségére. Az amerikai egészségügyi hatóságok kedden közölték, hogy Virginia szövetségi államban is feljegyeztek egy esetet, egy korábban külföldön járt felnőtt szervezetében azonosították a vírust.

A vírus Afrikából származik, először az ugandai Zika-erdőben egy rhesusmakákóban (rhesus macaque) azonosították 1947-ben, az első emberben pedig 1968-ban Nigériában.

A zikaláz az amerikai kontinensen 2014 februárjában ütötte fel először a fejét. Az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) által terjesztett vírus a gyanú szerint mikrokefáliát, kóros kisfejűséget okoz a magzatnál. Brazíliában október óta csaknem négyezer ilyen problémával szenvedő csecsemő jött világra. 2014-ben a mikrokefáliás újszülöttek száma nem érte el a másfél százat. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS