Ebola-vaklárma volt Budapesten
2014. szeptember 24. 11:24, utolsó frissítés: 11:24
Malária gyanújával kezelik azt a nigériai diáklányt, akit kedden vittek a budapesti Szent László Kórházba - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.
A diáklány Nigéria Lagos tartományából érkezett szeptember 8-án, ezért az Ebola-járvánnyal összefüggő fokozott egészségügyi készültségnek megfelelő ellátásban részesült - írták.
Szlávik János infektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház osztályvezető főorvosa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a lány maláriás lett és a 21 napos lappangási időn belül érkezett Magyarországra olyan helyről, ahol Ebola-fertőzéses esetek vannak. Így - folytatta - azt az eljárásrendet kellett betartani, amely Ebola-fertőzés esetén kötelező.
Szlávik János kiemelte: a teszt eredménye azt mutatta, hogy a lány súlyos maláriás, de Ebolára negatív lett a vizsgálat eredménye. A nigériai diáklány még kórházban van, de néhány napon belül kiengedik - tette hozzá a főorvos.
A szakember elmondta azt is, hogy a két betegség kezdeti tünetei rendkívül hasonlóak, és amíg nem derül ki, milyen betegségben szenved valaki, az ellátási előírásokat be kell tartani. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket