Az ebolajárvány miatt tartanak rendkívüli ENSZ BT-ülést
2014. szeptember 16. 09:30, utolsó frissítés: 09:30
Amerikai kezdeményezésre rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa a nyugat-afrikai térséget sújtó ebolajárvánnyal kapcsolatban - jelentette be hétfőn Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.
A csütörtökön tartandó találkozótól Washington azt reméli, hogy a világszervezet tagállamai konkrét kötelezettségvállalásokat is tesznek a válság leküzdése érdekében, különösen a három leginkább sújtott országra, Libériára, Guineára és Sierra Leonéra vonatkozóan.
Samantha Power azt mondta: azonnali nemzetközi fellépés nélkül a jelenlegi helyzet olyan válsággá fajulhat, amely a ma becsültnél jóval több emberéletet követelhet, és "egy generációval vetheti vissza a nyugat-afrikai országokat". Ha azonban a nemzetközi közösség összefog, a válság kezelhető - tette hozzá.
A jelenlegi a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra, Libériára, Nigériára és a Kongói Demokratikus Köztársaságra is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi szerint a betegség idén már több mint 2400 halálos áldozatot követelt. A betegséget gyógyító orvosság még nem létezik, a fertőzötteknél csak tüneti kezelés lehetséges. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed, a halálozási arány rendkívül magas.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elsősorban a békét és nemzetközi stabilitást fenyegető veszélyekkel foglalkozik. Ritkán fordul elő, hogy napirendjére közegészségügyi témát vesz fel: eddig csupán egyetlen ilyen ülést tartottak, amely - szintén amerikai javaslatra - az AIDS terjedésével foglalkozott. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket