Felütötte a fejét Európában az Ebola?
2014. június 25. 16:08, utolsó frissítés: 2014. június 26. 10:05A spanyolországi Valenciában karanténba helyeztek egy férfit, akinek a tünetei a halálos vírusra emlékeztetnek.
Update 2014. 6. 26., 10:05: Mégsem Ebola-vírussal fertőzött volt a spanyolországi páciens
Egy Ebola-fertőzésgyanús férfit helyeztek karanténba a spanyolországi Valenciában. A páciens egészségi állapota klinikailag stabil.
Az ABC.es portál megszólaltatta a kórház egyik tisztségviselőjét, aki szerint a páciens tünetei megegyezhetnek az Ebola vírus által előidézett tünetekkel, ugyanakkor „sem megerősíteni, sem pedig cáfolni” nem akarta a vírus jelenlétét.
Az Ebola (kevésbé ismert nevén: vérzéses láz) egyike a világ legveszélyesebb vírusainak. Heves vérzést okoz, ami az összes testnyíláson keresztül távozik. A halált rendszerint az okozza, hogy a belső szervek felmondják a szolgálatot.
Tízből kilenc
Elhalálozási aránya 50-90 százalék, tehát a különösen súlyos változataiban tízből kilenc ember meghal. A vírus főként a beteg testnedveivel (vér, nyál) terjed, így a kórházi ápolók és a temetkezésben résztvevők a leginkább veszélyeztetettek.
A vírusnak ellenszere nem ismert. Az egyedüli, valamennyire hatékonynak ítélt orvosi kezelés a folyadékveszteség intravénás pótlására korlátozódik, de sokszor ez sem jár sikerrel.
Ismeretlen hordozó
Az Ebola Kelet-Közép- és Közép-Afrikából származik, először 1976-ban, a Kongói Köztársaságban azonosították, majd az eddigi legpusztítóbb járványt 1995-ben Zairében okozta. A kórokozó nem képes tartósan fönnmaradni az emberi népességben. Valamilyen ismeretlen állatfaj a hordozó, innen terjed át csimpánzokra illetve emberekre.
A betegség azért is veszélyes, mert a lappangási ideje akár 21 nap is lehet, ezalatt a beteg számos más embert fertőzhet meg. Sőt, a betegségből felépülők is fertőzőek maradhatnak akár két hónapig.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket