Szíria külügyminisztere határozottan cáfolja, hogy vegyi fegyvereket vetettek volna be
2013. augusztus 27. 17:03, utolsó frissítés: 17:03
Walid Muallem, Szíria külügyminisztere teljes mértékben tagadja, hogy a szír kormány vegyi fegyvereket használt volna a lázadók ellen. A közlemény az Amerikai Egyesült Államok azon kijelentése nyomán érkezik, hogy “megcáfolhatatlan a vegyi fegyverek használata”. Amerika és szövetségesei már korábban bejelentették, hogy ha eddig fajul a helyzet, akkor katonai beavatkozással válaszolnak.
A külügyminiszter szerint ha vegyi fegyverekre hivatkozva sor kerül a beavatkozásra, az “hamis, alaptalan és indokolatlan” lesz. “Nincs olyan ország, amely tömegpusztító fegyvereket vetne be a saját állampolgárai ellen” – mondta, megerősítve, hogy Szíria mindent megtesz, hogy betartsa az ENSZ-nek tett ígéretét, miszerint az ellenőröknek védelmet biztosít. A miniszter a felkelőket tartja hibásnak azért, hogy egy nappal el kellett napolni egy második damaszkuszi felmérést, a helyzet veszélyességére való tekintettel. Hétfőn a szakemberek arról tettek jelentést, hogy egy, a várostól nyugatra eső területen orvlövészek akadályozták meg munkájukat.
Kína és Oroszország a katonai beavatkozás ellen tiltakozik, Moszkva arra figyelmeztet, hogy egy ilyen lépés “katasztrofális következményekkel járna” a régióban. Az orosz külügy szóvivője, Alexander Lukasevics, óvatosságra és a nemzetközi törvények betartására inti a nemzetközi közösséget.
Hétfőn az Egyesült Államok elnapolt egy Szíria helyzetéről szóló találkozót az orosz diplomatákkal, a vegyi fegyverek bevetéséről tartott megbeszélésekre hivatkozva. Az oroszok órákkal később sajnálatukat fejezték ki emiatt. Szerdára volt kitűzve a két fél találkozója Hágában, melynek célja egy nemzetközi konferencia felállítása a szíriai krízis kezelésére.
A felkelők és a kormány egymást vádolják a fegyverek használatával. A Damaszkusz környéki kórházak 3600 pácienst kezeltek idegméregre utaló tünetekkel, közülük 355 életét vesztette.
Az ENSZ Biztonsági Tanács tagjai közt nincs egyetértés, az Egyesült Államok szerint eléggé biztos, hogy a kormány használta a fegyvereket, Kína és Oroszország ellenzik a beavatkozást, Franciaország és Nagy-Britannia pedig az ENSZ megkerülését is fontolóra veszi. Erre volt már példa, a líbiai beavatkozást a két ország vezényelte le.
Az ENSZ becslései szerint a több mint két éve tartó felkelés összesen százezer halálos áldozatot szedett, és 1,7 millió lakos vált menekültté. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket