Amerikai médiaportálokat támadott meg egy szíriai hackercsoport
2013. augusztus 16. 11:10, utolsó frissítés: 11:10
A damaszkuszi kormányhoz hű, Szíriai Elektronikus Hadsereg elnevezésű csoport csütörtökön magára vállalt több, amerikai médiaportálok ellen elkövetett hackertámadást.
A támadás célpontjai között szerepelt a washingtonpost.com, a time.com és a cnn.com is. Az elkövetők az Outbrain médiaszolgáltatást törték fel, amelynek segítségével a médiumok másutt megjelent tartalmakat kínálnak fel a honlapjukon.
A Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató csoport Twitter-üzenetben ismerte el felelősségét. A Szíriai Elektronikus Hadsereg májusban egyebek között a brit Financial Times ellen indított támadást. A szervezet azt állítja, hogy korábban manipulálta az AP hírügynökség, az al-Dzsazíra és a BBC twitteres hírszolgáltatását is.
A The Washington Post szóvivője elmondta: csütörtökön reggel, egy félórányi időszakban, a lap egyes cikkeinek megnyitásakor az olvasó a hackercsoport honlapján találhatta magát. A CNN elismerte, hogy webtartalom-ajánló szolgáltatása átmenetileg fenyegetettségnek volt kitéve. A Time magazinnál vizsgálatot indítottak az ügyben, de támadást nem észleltek. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket