Fehér Ház: kevés a kétség, hogy a szíriai kormány vetett be vegyi fegyvereket
2013. augusztus 27. 10:17, utolsó frissítés: 10:18
Tagadhatatlan, hogy Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be, és kevés a kétség afelől, hogy ezt a szíriai kormány tette - jelentette ki hétfőn Washingtonban Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
Carney szerint Barack Obama amerikai elnök mérlegeli, hogy mi legyen a megfelelő válasz a vegyi fegyverek alkalmazására, de még nem döntött. Az elnöki szóvivő nem említett határidőt azzal kapcsolatban, hogy Obama mikor hozza meg döntését, és erről nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni.
Az amerikai sajtó úgy tudja, a Fehér Ház hamarosan nyilvánosságra hozza azt a belső jelentést, amellyel a közvélemény előtt is meg tudja indokolni az amerikai hadsereg tervezett szíriai hadműveleteit.
Barack Obama még szombaton hívta össze tanácsadóit, hogy a szíriai helyzetet elemezzék. Az amerikai elnök a CBS értesülése szerint most elrendelte, hogy a találkozóról készült anyag publikus változatát hozzák nyilvánosságra.
Az Indonéziában tartózkodó Chuck Hagel védelmi miniszter úgy fogalmazott: "Az Egyesült Államok a szíriai helyzettel kapcsolatban minden lehetőséget mérlegel. Együttműködünk szövetségeseinkkel és a nemzetközi közösséggel".
A Hagel által használt megfogalmazás szerint az Egyesült Államok lépései - ha lesznek ilyenek - "összhangban állnak majd a nemzetközi közösséggel, és a jogi indokoltság keretein belül lesznek".
Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy noha az elnök döntését előkészítő hivatalos személyek tudatában vannak az ügy sürgősségének, a kormány nem szabott határidőt a döntés meghozatalára.
Az időtényezővel kapcsolatban Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára azt hangsúlyozta, hogy "minden óra" fontos a Szíriában tartózkodó ENSZ-ellenőrök által elvégzendő munka szempontjából. Elmondta, hogy a szakemberek, akikre a nap folyamán eddig be nem azonosított orvlövészek támadtak, "nagyon értékes" bizonyítékokat gyűjtöttek a Damaszkusz környéki múlt heti állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínén.
Ban elmondta, hogy utasította Angela Kanét, az ENSZ leszerelésügyi főbiztosát, hogy mind a szíriai kormánynál, mind az ellenzék képviselőinél "erőteljesen tiltakozzon" az ellenőrök konvoját ért támadás miatt. (origo/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket