Ahmenidezsád: "Letöröljük Izraelt a térképről!"
2012. augusztus 18. 10:34, utolsó frissítés: 10:34
Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő pénteken éles kirohanást intézett Izrael ellen, kijelentve, hogy Izraelt egy nap "letörlik a térképről". Ramadán szent hónap utolsó péntekjén, Jeruzsálem napján a Teheráni Egyetemen mondott beszédében az elnök azt mondta, hogy "a cionista rendszer létezése sértés az emberiség számára". Izraelt "rákos daganatnak" nevezve Ahmadinezsád úgy fogalmazott, hogy az Izraellel való szembenállás "az emberi méltóság védelméért" tett erőfeszítés.
Az államfő élesen támadta a nyugati országokat is, mondván, hogy "a cionista rezsim életben tartása közös törekvése a legtöbb arrogáns nyugati kormánynak". Ahmadinezsád kitért a holokausztra is, és "mítosznak" nevezte 6 millió zsidó második világháború alatti meggyilkolását.
Az elmúlt napokban az izraeli sajtóban több híradás jelent meg arról, hogy a zsidó állam szinte végérvényes döntést hozott Irán megtámadásáról. Ha Benjámin Netanjahu miniszterelnökön és Ehud Barak védelmi miniszteren múlik, Izrael még az őszi hónapok folyamán, a novemberi amerikai elnökválasztás előtt katonai csapást mér az iráni nukleáris létesítményekre - írta a Jediót Ahronót című izraeli napilap.
Simon Peresz izraeli elnök viszont csütörtökön azt mondta: Izrael nem léphet fel egyedül katonailag Irán ellen. Hozzátette: bízik Barack Obama amerikai elnök azon ígéretében, miszerint Washington nem engedi atomfegyverhez jutni Teheránt. Peresz ezzel ellentmondott Netanjahunak és Baraknak, akik a közelmúltban többször is felvetették egy tisztán izraeli támadás lehetőségét az iszlám köztársaság ellen. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket