Éjjel éri el a Rábát a vörösiszap; az EU és Ukrajna aggódik
2010. október 06. 16:31, utolsó frissítés: 16:43
Elérte Győr-Moson-Sopron megyét szerdán a Veszprém megyei gátszakadás után kiömlött vörösiszap. A Marcal folyón érkező áradat az éjjel jut el a Rábába, s a hétvégén vagy a jövő hét elején távozik a megyéből a Dunán.
Szakács Imre, a megyei védelmi bizottság vezetője hangsúlyozta: a megyében – ha mindenki betartja a rendszabályokat – senkire nem jelent közvetlen veszélyt a vörösiszap. Mint mondta, a vízügyi szakemberek azzal számolnak, hogy a szennyezett víz a Rábában – a vegyi semlegesítés és a hígulás miatt - "ökológiai szempontok alapján már nem okoz gondot", a nagy vízhozamú Mosoni-Dunába érve pedig már kárt sem okoz.
Az Európai Unió szerint fennáll a lehetősége annak, hogy a Magyarországon kiömlött vörösiszap más országokban is környezeti katasztrófát okozhat – mondta Brüsszelben Joe Hennon, a környezetvédelmi ügyekben illetékes EU-biztosnak, Janez Potocnik szóvivője. "Nem csak a magyarországi környezet miatt aggódunk, ez a szennyezés átlépheti a határokat is" – jelentette ki a szóvivő. A magyarok egyelőre nem kértek segítséget az EU-tól.
Az ukrajnai médiában szerdán olyan hírek keltek szárnyra, hogy Ukrajnát is veszélyeztetheti a Veszprém megyében történt vörösiszap-ömlés és esetleg városokat kell kiüríteni Kárpátalján.
Az ukrán hírközlő eszközök nagy teret szentelnek az ajkai timföldgyár területén hétfőn bekövetkezett környezeti katasztrófa következményeinek. A kijevi TSN tévécsatorna kedd esti hírműsorában egyenesen azt állította, hogy Kárpátalját is veszélyeztetheti a zagytározóból kikerült vörösiszap, ha bekerül a Tiszába. A riportban megszólaltatott vegyész szakértő a vörösiszap jelentette veszély ismertetése során elmondta, hogy amennyiben a káros anyag eléri a Tiszát, akkor a folyó mellett található Csap, sőt Munkács lakosságát is ki kell telepíteni.
A hírt országszerte sok internetes hírportál átvette, és közülük több úgy tálalja, hogy Ukrajna és Kárpátalja felé közeledik a magyarországi vegyi katasztrófa, s akár városok kiürítésére is sor kerülhet. Igaz, minden híradásban megemlítik az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériumának kedden kiadott jelentését, amely szerint a nagy távolság és a földrajzi viszonyok miatt semmilyen veszélyt nem jelent Kárpátaljára nézve a Veszprém megyében történ vegyi katasztrófa. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket