Vörösiszap: a vegyipari szakszervezet szerint bízni kell az ágazat szakembereiben
2010. október 06. 10:53, utolsó frissítés: 10:53
Elég volt a riogatásból és a vegyipari ágazat elleni hergelésből az ajkai iszapömlés ügyében Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke szerint. "A dilettáns vélemények és elhamarkodott intézkedések felbecsülhetetlen kárt okoznak a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL)-nek, de elsősorban a dolgozóknak" – áll az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben. A közleményben a szakszervezeti vezető a politikusoknak és a „kívülről” beavatkozó dilettánsoknak címezte a felszólítást.
A vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke szerint meggondolatlan sajtónyilatkozatok miatt veszélybe kerülhet a termelés, s ezzel tízezer ember megélhetése is. Székely szerint is egyértelmű, hogy katasztrófa történt, de ha "a politikusok és újsütetű szakértők túlbuzgósága" miatt esetleg felfüggesztik a MAL Zrt. működését, akkor az alumínium-, a timföldgyártásban és a bauxitbányászatban is felbecsülhetetlen kárt tesznek. A helyzeten semmit nem változtat a termelés esetleges leállítása, nem kell újabb katasztrófától tartani, hanem
bízni kell az ágazat szakembereiben
– állítja Székely. A MAL az ajkai timföldgyár közelében lévő zagytározó gátszakadásának technikai részleteiről az MTI-nek nem kívánt információt adni.
A társaság közleményéből annyi kiderül, a katasztrófa egy üzemelő tárolónál történt, erre utal, hogy a tájékoztatás szerint a napi fizikai szemle során vízmintát elemeztek. Szakértők magyarázata szerint ugyanis a már nem üzemelő tárolókban nincs víz. Az üzemelő tárolókban viszont úgynevezett technikai víz található, mivel a timföldgyártás során keletkezett salak jellegű mellékterméket vízzel elegyítve, iszapként vezetik a tárolóba. A salak leülepszik, a vizet pedig ezt követően elvezetik. A szakértők úgy vélik, a víz nyomása szakíthatta át a vörösiszap-tároló gátját, és ez vitte magával a vörösiszap egy részét.
Magyarországon három helyen tárolnak vörösiszapot: Mosonmagyaróváron, Ajkán és Almásfüzitőn. A mosonmagyaróvári MOTIM-ban európai szabványnak megfelelő hulladékkezelés folyik, de ott nincs ipari méretű timföldgyártás, így alig van vörösiszap. Almásfüzitőn pedig már a 173 hektáron lévő óriási tárolók nagy részét a természetbe "olvasztották".
Farkas Béla, az almásfüzitői projektet végző Tatai Környezetvédelmi Kft. környezetvédelmi igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy az agyagszigetelésű hatalmas kazettákban, amelyben 6-8 méter, egyikben pedig 11 méter vastagon van a vörösiszap, saját szabadalmuk alapján oldják meg a vízrendezést, a lúgos hatás megszüntetését. A tárolókat hulladékból előállított komposzttal fedik le. Az igazgató hozzáfűzte: Almásfüzitőn már 1995-ben beszüntették a termelést, tehát nem üzemelő vörösiszap-tárolókról van szó, ezekben már nincs víz. A környezetvédelmi igazgató megjegyezte:
a világon mindenhol tárolnak vörösiszapot
a benne lévő ritka elemek későbbi hasznosítása miatt. Az Egyesült Államokban például hatósági ellenőrzéssel magántulajdonú cégek végzik a bértárolást. Jelenleg még nincs gazdaságos technológia a timföldgyártás nagy mennyiségű melléktermékéből, a vörösiszapból kinyerhető vas-, alumínium-, szilícium- és nátrium-oxid hasznosítására.
A cég szakmai segítséget nyújt a kármentesítési munkálatokhoz. Farkas Béla elmondta: cégük kezelésében vannak biztonságos vörösiszap-tározók, ez a fő tevékenységük, de kimondottan a toxikus nehézfémek kármentesítésében, illetve ilyen nagy mennyiségű veszélyes anyag kezelésében is sok tapasztalatuk van. Emellett a cég rendelkezésére állnak speciális földmunkálatokhoz szükséges munkagépek, illetve olyan műszerek, amelyekkel a helyszínen mérhetik az anyag koncentrációját – tette hozzá.
Az igazgató tudomása szerint a megsérült tározókazettán az iszapkifolyás már nem jelentős. Az eddig kiáramlott vörösiszappal kapcsolatban azt mondta, hogy valójában jelentősebb mennyiségben "technológia víz" folyt ki, amely magával vitte az iszapot. A technológia vízzel szállítják az iszapot a tározó kazettákba. Ez a víz rendkívül lúgos hatású,
valószínűleg ez marhatta ki a gáttestet.
Véleménye szerint a közelmúlt szeles, csapadékos időjárása is közrejátszhatott a gátszakadásban. A másik kockázati tényező az iszap toxikus nehézfém tartalma, a nikkel és az ólom – mondta. Ezek talajba szivárgását kell minél előbb megakadályozni – hívta fel a figyelmet.
A kárenyhítés jelenlegi szakaszában a szakemberek a lakóterületektől és a megművelt földektől próbálják távol tartani az iszapot, illetve igyekeznek kiküszöbölni az élővizek károsodását. A hosszú távú feladatok között említette az iszaphulladék összegyűjtését. Mint kifejtette: a vörösiszapot csak a speciálisan erre a célra kialakított tározókban lehet elhelyezni, de a szükséges kazetták, ahol azt el lehet helyezni, rendelkezésre állnak.
Farkas Béla biztos abban, hogy mindenütt ki kell cserélni a talajt a lúg beszivárgása miatt. A lakóházak között, a mezőgazdasági és erdőségi területeken az iszapot össze kell szedni a földekről, "egy gramm sem maradhat a talajban" – hangsúlyozta, hozzátéve, előfordulhat, hogy akár 10-15 centiméter mélyen is fel kell szedni a talajt.
Az érintett területeken napokon belül ki fog pusztulni a teljes növényzet, majd egy-két hét alatt a fák is. A Veszprém, a Győr-Moson-Sopron és a Vas megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) halászati, horgászati, vadászati tilalmat rendelt el. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket