Mivel járhat a klasszikus büntetőjog visszavezetése az iszlám országokban?
Főcze János 2013. november 08. 10:14, utolsó frissítés: 13:22Mit tehet a klasszikus jog értelmében egy muszlim férfi, ha megölte az anyósát? Az arab tavasz után, úgy látszik, több országban is ugyanaz a tét: a saría visszavezetése.
Egy iszlám jogi példabeszédben találhatunk megoldást arra, hogy hogyan járjunk el az esetben, ha muszlimok vagyunk, és éppen megöltük az anyósunkat. A gyilkosságért a saría értelmében a legtöbb esetben szemet szemért alapon halálbüntetés járna.
Azonban van kibúvó:
az iszlám jogtudósok erre azt mondják, hogy a lefejezés elkerülésének legegyszerűbb módja az, ha a férfi megöli a feleségét is. Méghozzá azért, mert a feleség halála esetén azon joga, hogy a férje kivégzését kérvényezze, a gyermekeikre száll. Vagyis nekik lenne jogunk kérni azt, hogy az anyjuk és a nagymamájuk ügyében halálbüntetést alkalmazzanak. Ez azonban azért nem lehetséges, mert ők egyben az elkövető, az apa/férj leszármazottai, és mivel a saría szerint a leszármazottak nem követelhetik a felmenőik halálbüntetését, így a férfi életben marad. Ugyanilyen logika mentén az áldozat és az elkövető közötti viszony több esetben meggátolja a halálbüntetés alkalmazását. Így tehát
az apa-fia, nagytata-unoka gyilkosságok is megúszhatók.
Az eset abszurditása és a jogi példabeszéd hipotetikussága ellenére felmerül, hogy a saríát visszavezetni akaró muzulmán államok esetében mennyiben beszélnénk egy óriási visszalépésről a középkorba. Ugyanis a saría, a Koránra és a szunnákra alapuló iszlám jogrendszer a főbb kérdésekben azóta sem változott mérvadóan.
Az árnyalás kedvéért el kell mondanunk, hogy a szunnita iszlámban négy vallásjogi iskolát különböztetünk meg: hanafita, málikita, safiita, hanbalita iskolákat. Emellett létezik egy síita is, a dzsafarita. Előfordulhat az, hogy a különböző jogi iskolák másként járnak el hasonló esetekben, azonban a saría maga nem megkérdőjelezhető, csak többféleképpen értelmezhető. Az említetteken kívül mind a szunnitáknál, mind a síitáknál vannak még jogi iskolák.
A jogi példa Ilyés Zsolt előadásában hangzott el november 5-én a Bulgakovban, az Almási László Kultúrtörténeti Körön. Az előadás címe Klasszikus büntetőjog az iszlámban volt.
A térkép nagyobb felbontásban és a jelmagyarázat:
A személyek és az Allah elleni bűntettek
Az előadásból azt is megtudtuk, hogy az iszlámban a fő bűncselekményeknek két kategóriája van: a személyek jogai ellen, valamint az Allah ellen elkövetett bűncselekmények.
A személyek jogai ellen elkövetett bűncselekmény a következők:
1. emberölés, gondatlanságból elkövetett emberölés
Büntetése: a. pénzügyi kárpótlás, kártérítés, kártalanítás, ellensúlyozás
b. megtorlás
2. nem halálos testi sértés
Büntetése: a. pénzügyi kárpótlás, kártalanítás, ellensúlyozás
b. megtorlás
Az Allah elleni bűncselekmények lehetnek:
1. lopás (sariqa)
2. banditizmus (hiraba)
3. tiltott nemi aktus (közösülés)(zina)
4. tiltott nemi közösüléssel való vádaskodás (qadhf)
5. alkoholos ital fogyasztása (khamr)
6. hitehagyás (ridda)
A saría szerint a mindenkori állam vezetője, a kádi (bíró), katonai és rendőri parancsnokságok, valamint a piaci ellenőrök (muhtasibek) számítanak joghatóságnak. A probléma ott van, hogy a kádi és a muhtasibek bármiféle tárgyalás nélkül, azonnali hatályú ítéleteket, így halálítéletet is hozhatnak.
A hozzátartozók közössége dönti el azt, hogy kártalanítást vagy megtorlást követel-e az őt ért sérelemért. Ezeknek a kirovása a társadalmi státusz, valamint az “érték” alapján történik. Ebben az értelemben egy ujjnak vagy egy vesének más-más értéke van. Ahogy egy férfinak és egy nőnek is (a férfi és a férfi testrészek tipikusan kétszer annyit érnek, mint egy nő vagy női testrészek).
A saría és a muszlim világ
A saríát úgy is fordíthatnánk, hogy “út a vízforráshoz” vagy “az út, melyet követni kell”. A saría egy bonyolult és sokágú társadalomszervező normakódex. Nem csak jogi kérdéseket tárgyal, hanem az élet minden mozzanatára, aspektusára igyekszik kiterjedni. Olyan vallásos kötelezettségeken, rítusokon túl, mint az ima, a zarándoklat, az alamizsna vagy a böjt, beszél a higiéniáról, az étkezési szabályokról, a szexuális magatartásról, a gyermekek neveléséről és tanításáról, az állampolgárok és a hatalom közötti viszonyokról stb.
Az iszlám világban nem ismerik a világi és az vallási hatalom szétválasztásának alapelvét. Ez azonban a keresztény kultúrkörben se olyan új keletű (francia forradalom, az Egyesült Államok alkotmánya). Ennek köszönhető az, hogy a muzulmán társadalmakban a saría, egy alapvetően vallási kódex egyben az állam szervezésében is döntő szerepet játszik. A klasszikus iszlám idején (a gyarmatosítás előtt) ez azonban sokkal árnyaltabb volt, hisz a világi (politikai) és egyházi (vallási) hatalom teljes összefonódása volt a jellemző. A keresztény kultúrkörben ennek a két hatalomnak a szétválásának a kezdete nyilvánult meg az invesztitúraharcban.
A muzulmán államokat az újkorban vagy modern korban lezajlott gyarmatosításukig az iszlám szervezte, vagy pl. Törökország esetében addig, amíg Kemal Musztafa (Atatürk) az első világháború után kiépített egy török szekularista államot. Az arab országok nagy részében azonban ez nem egy belső fejlődés eredménye volt, a török szekularista államot is csak a hadsereg erejével lehetett fenntartani. Ahogy a második világháború után, a dekolonizációs mozgalmak eredményeként a muzulmán országok is függetlenek lettek, az iszlám államot szorgalmazók fokozatos térnyerésének lehettünk tanúi.
Irán 1797 óta, Szaúd-Arábia pedig a Szaúdi-dinasztia hatalomra jutása óta saría alapon szerveződik. Mindkét államban ismerünk eseteket rögtönítélő bíróságokra, utcai akasztásokra, megkövezésekre, jogilag legitim diszkriminációra (nőkkel, nem muzulmánokkal, gyermekekkel szemben stb.).
Az arab tavasz eredményeként az arab világ szekuláris katonai diktatúrának nagy része megbukott, és az iszlamista pártok egyre nagyobb hatalommal rendelkeznek. Az arab katonai diktátorok már a ’80-as években kénytelenek volt engedni az iszlamista nyomásnak (például Moammer Kadhafi 1972-ben bevezette a saría alapú büntetőjogot a lopás és a banditizmus esetén Líbiában), azonban fenntartották a szekuláris államot. Az arab monarchiák esetében ritkábban beszélhetünk ilyenről, ugyanis ezeknél az államoknál az uralkodó a törzsi társadalom élén áll, és Allahtól eredezteti hatalmát. Az arab “köztársaságokban” azonban az arab tavasz után a tét, úgy látszik, hogy ugyanaz: a saría visszavezetése.
Egyiptomban ez csak egy látványos kísérlet maradt, hisz nem olyan rég buktatta meg a hadsereg Mohammad Murszit, a Muzulmán Testvériség képviselőjét, és állította vissza a szekularista katonai diktatúrát. Szíriában több felkelő csoport még mindig vívja a háborút az iszlamista törvénykezés visszaállításának deklarált céljával. Tunézia ezen a téren egyelőre nem engedett az iszlamistáknak. Marokkó a büntetőjogot a világi törvényszékek hatáskörébe utalta, más esetekben viszont a saría a társadalomszervező erő. A palesztin állam alkotmányában ki van emelve, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elsőbbséget élvez az muzulmán jogrenddel szemben.
Líbia esetében azonban, úgy látszik, a saríát fogják az új alkotmány megírásakor alapnak venni. Ezen kívül mindegyik említett arab muzulmán államban erős mozgalmak törekednek a saría bevezetésére. A nem arab muzulmán államokban hasonló viták zajlanak.
Annak ellenére, hogy itt egy, a muzulmán országokra illő és ott kifejlődött társadalomszerveződésről van szó, amely bizonyos értelemben működőképesnek is bizonyul - Ilyés is kiemelte előadásában, hogy Iránban 50%-kal kevesebb a lopások száma, mint a nyugati világban -, vannak a XXI. században nehezen elfogadható pontjai.
A nyilvános akasztások és csonkítások, a 100 korbácsütés kirovása megkérdőjelezhető eszközök a törvény betartására. Ahogy az sem teljes mértékben korrekt, hogy egy nő 50 tevét érjen, míg egy férfi 100-at - ha már kénytelenek vagyunk tevékben számolni az emberi életet. Ezekhez képest még enyhének is tűnnek a Szaúd-Arábiában autóvezetési joguktól megfosztott nők esetei.
Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a tradicionális iszlám iskolák joghatósága mára nem egyértelmű, visszaélésekre adva lehetőséget. De azt is, hogy ez a saría nem a klasszikus iszlám saríája, hanem egy "politizált saría".
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
