Ismét lecsapott a Boko Haram
2015. január 19. 09:35, utolsó frissítés: 09:35
A nigériai Boko Haram iszlamista terrorszervezet fegyveresei betörtek vasárnap Kamerun területére, és elhurcoltak több mint nyolcvan embert, köztük sok gyereket és nőt, három másikat pedig megöltek - közölték katonai és kormányzati források.
Az előzetes információk szerint mintegy harminc felnőttet, jórészt pásztorokat, valamint ötven fiatal, 10-15 éves korú lányt és fiút raboltak el az ország északi határvidékéről. A kora reggeli támadás célpontja Mabass falu és a környékén lévő más települések voltak.
A katonák kétórás tűzpárbajt vívtak a támadókkal - mondta egy oda vezényelt magas rangú tiszt. Egy másik forrás 30 és 50 közé tette az elhurcoltak számát.
A Boko Haram Nigériában saját iszlamista államot kiáltott ki, és Kamerun felé is terjeszkedik. A szintén szomszédos Csád szombaton 400 katonát külödtt ellene. Niger, Nigéria, Csád, Kamerun és Benin vezetői 2014 októberében megegyeztek, hogy közös katonai parancsnokságot állítanak fel, és mozgósítják a Boko Haram elleni fellépéshez szükséges erőket. (mti)
A terrorszervezet Nigérián kívül Kamerunban, Nigerben és Csádban is toboroz iszlamista harcosokat. Paul Biya kameruni elnököt nemrég egy videoüzenetben halállal fenyegették meg. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket