Nigéria nemzetközi segítséget kér a Boko Haram ellen
2014. szeptember 04. 08:34, utolsó frissítés: 08:34
Több nemzetközi segítséget kér a Boko Haram iszlamista lázadók elleni harcban Nigéria és a vele szomszédos országok csoportja.
Aminu Wali nigériai külügyminiszter egy regionális csúcstalálkozót követően szerdán Abujában azt mondta: benini, csádi, kameruni és nigeri kollégája is egyetértett azzal, hogy szorosabb együttműködés alá kell vonni a fegyvercsempészet és az erőszak terjedése elleni harcot. A külügyminiszterek egyúttal a nemzetközi közösséget is arra szólították fel, hogy fokozzák részvételüket a fegyvercsempészet elleni küzdelemben.
A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria többségében muzulmánok lakta északi részén. A szervezet 2009 óta becslések szerint több mint 10 ezer emberrel végzett, és félő, hogy tevékenysége a szomszédos Kamerunra is átterjed. A nigériai biztonsági erők szerint a Boko Haram jobban felszerelt náluk, szakértők pedig úgy vélik, hogy a szélsőségesek Líbiából tettek szert fegyverekre, de zsákmányoltak is a nigériai kormányerőktől. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket