Ebola: a Polgári Repülési Szervezet és az Orvosok Határok Nélkül is aggódik
2014. július 30. 15:30, utolsó frissítés: 18:15
Rendkívüli tanácskozást fog tartani az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) az Ebola-vírus Nyugat-Afrikában megfigyelt terjedése miatt – közölték kedden Montrealban, a repülési szervezet székhelyén.
Az ASKY nevű pánafrikai légitársaság a nap folyamán bejelentette, hogy törli járatait a járvány sújtotta Libéria és Sierra Leone fővárosába, mert az egyik utasa behurcolta a vírust Nigériába. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet főtitkára szerint a történtek cselekvésre késztetik őket. "A járvány eddig nem érintette a polgári repülést, de most már aggódunk" – mondta Raymond Benjamin, hangsúlyozva, hogy gyorsan fognak cselekedni, és konzultálni fognak az Egészségügyi Világszervezettel, hogy milyen ajánlásokat adjanak ki a járvány terjedésének megfékezésére.
Az ENSZ égisze alá tartozó két szervezet közötti tanácskozás helyét és idejét egyelőre nem jelölték meg.
Ugyancsak Kanadában közölték, hogy karanténba került egy orvos, aki egy hónapig segédkezett a vírus elleni harcban Libériában. Azaria Marthyman szombaton tért haza, és bár egyelőre nem mutatkoznak rajta a 60-90 százalékban halálos betegség tünetei, karanténban tartják nyugat-kanadai otthonában.
A járványban meghalt már a kór első számú libériai és Sierra Leone-i orvos szakértője, két amerikai – akik közül az egyik szintén orvos – pedig megfertőződött Libériában.
Az ebolajárvány miatt felfüggesztette tevékenységét kedden a libériai labdarúgó szövetség (LFA), hogy csökkenjen a betegség terjedésének veszélye az országban, ahol a WHO szerint az év eleje óta 129-en vesztették életüket és 249-en fertőződtek meg a vérzéses lázzal járó kórral. Az LFA azonnali hatállyal, az egész országra kiterjedően rendelte el a labdarúgással kapcsolatos minden esemény és tevékenység felfüggesztését.
Az Európai Bizottság szerdán az eddig meghirdetett 1,9 millió euró mellé több mint még egyszer ennyi, kétmillió euró támogatás odaítéléséről döntött az afrikai Ebola-járvány megfékezésére.
A pénzzel az EU a járvány terjedésének megfékezését szeretné elősegíteni, valamint a közvetlenül érintettek azonnali egészségügyi ellátását akarja javítani.
A pénzt, illetve az abból vásárolt eszközöket, gyógyszereket az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Orvosok határok nélkül (Médecins sans frontieres, MSF) nevű civilszervezet és a Vöröskereszt és a Vörös Félhold szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége juttatja majd el az érintett térségbe.
Az Orvosok Határok Nélkül szervezet is különben azt közölte szerdán, hogy a nyugat-afrikai fertőzési gócpontok már nincsenek kontroll alatt, és nagyon aggódnak a járvány kimeneteléért.
Brüsszel azt is tudatta, hogy bár jelenleg az esetek jellegéből fakadóan kicsi az esélye annak, hogy az Ebola eljusson Európába, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ folyamatosan nyomon követi a fejleményeket.
Ezzel szemben Philip Hammond brit külügyi államtitkár azt mondta, az ebola Nagy-Britanniára nézve is veszélyt jelenthet, és bár eddig nem fertőződött meg brit állampolgár, a kormány figyelemmel követi a járvány terjedését. (mti, hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket