Németh Zsolt: 2-3 mandátum sorsát befolyásolhatják a határon túliak
2013. október 17. 16:36, utolsó frissítés: 16:36
A magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az elmúlt években javult a magyar kormány nemzeti érdekérvényesítő képessége nemzetpolitikai szempontból. A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) külügyi és jogi szakbizottsága csütörtökön tartotta ülését, és ezt követően Németh Zsolt sajtótájékoztatóján elmondta, az elmúlt három-négy év egyik legjelentősebb nemzetpolitikai fejleménye a honosítás volt. Ezzel kapcsolatban a közeljövőben a magyarországi választások és a regisztráció miatt több komoly feladatot kell még megoldani, különösen a magyar külképviseleteknek - mutatott rá.
A MÁÉRT következő, november 7-i ülését is előkészítették a bizottság ülésén.
Németh hangsúlyozta: Magyarország "jobban teljesít a határon túli magyarok irányába is", sikerült konkrét eredményeket elérni, a szomszédságpolitikát sokkal kiegyensúlyozottabb kapcsolatrendszer jellemzi. Kifejtette: Románia esetében nem történt olyan intézkedés, amely az ott élő magyarok helyzetében visszalépést jelentene. Szlovákiával kapcsolatban pedig "örvendetesen beállt egy pozitív csend a nemzetpolitika vonatkozásában".
Németh Zsolt beszélt arról is, hogy az elmúlt években több, a határon túli magyarok életét befolyásoló nagy volumenű fejlesztés történt, például felsőoktatási stratégiai megállapodásokat kötöttek.
Mint mondta, a MÁÉRT tavalyi útmutatása alapján a Külügyminisztérium úgynevezett jószomszédsági csomagtervet állított össze, amelyben a határon túli magyarokkal kapcsolatos projekteket foglalták össze, felmérték a gazdasági, mezőgazdasági, biztonsági, kulturális, oktatási együttműködéseket, továbbá felvázolták, hogy a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetés lehetőségeit hogyan aknázhatnák ki.
Az államtitkár arra is kitért, hogy több országban is folynak közigazgatási reformmal kapcsolatos egyeztetések, és Magyarország azt szeretné, ha "magyarbarát" közigazgatási rendszerek jönnének létre.
A nyelvi jogok szabályozásával kapcsolatban megjegyezte: katasztert készítenek annak felmérésére, hogy az egyes közösségeknek milyen nyelvi jogaik vannak.
Németh Zsolt kérdésre közölte: a magyar parlamenti választáson 70-80 ezer szavazatra lesz szükség egy mandátum megszerzéséhez, így 2-3 mandátum sorsát befolyásolhatják érdemben a határon túl várható szavazatok. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket