MSZP, Együtt-PM: a külföldön dolgozók is szavazhassanak levélben
2013. augusztus 09. 15:58, utolsó frissítés: 15:58
A levélben történő szavazás biztonságosabbá tétele érdekében négy kezdeményezéssel fordult a magyarországi Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetőjéhez az MSZP – jelentette be Molnár Zsolt fővárosi sajtótájékoztatóján pénteken.
Az ellenzéki politikus kifejtette: azt javasolják, hogy a levélben történő voksoláshoz a szavazócsomagot nemzetközi ajánlott küldeményként, egyénileg kelljen feladni. Ha ez mégsem egyénileg történne, akkor szigorú meghatalmazáshoz kötnék mind a postára való feladást, mind a konzulátusi leadást.
A szocialisták az esetleges visszaélések visszaszorítása érdekében kezdeményezik azt is, hogy a szavazat leadása után a kettős állampolgárok kapjanak értesítést, visszajelzést vagy elektronikusan, vagy pedig oly módon, ahogy ezt kérték, például sms-ben vagy akár egy ismerős lakcímén keresztül.
Molnár Zsolt negyedik javaslatként említette, hogy Pálffy Ilona, az NVI vezetője kezdeményezze: a tartósan külföldön dolgozók, akik belföldi lakcímmel rendelkeznek, szintén szavazhassanak levélben. Megjegyezte: ez szerepelt az eredeti törvényjavaslatban is, onnan egy zárószavazás előtti módosító indítvánnyal került ki. Mint kiemelte: a tartósan külföldön dolgozók számára sok esetben rendkívüli nehézséget jelentene akár a belföldi voksolás, akár a konzulátusokra való eljutás. Ugyanakkor a választási részvétel és a közügyekbe való beleszólás fontos szempontok – mutatott rá Molnár Zsolt, aki azt is hangsúlyozta, a választások tisztasága nemzeti érdek, és a Magyar Köztársaság tekintélyének nem szabad még jobban sérülnie.
Noha csak néhány mandátumról van szó, de ez akár a kormányalakítás sorsát is befolyásolhatja – jegyezte meg.
Molnár Zsolt arra a kérdésre, hogy pénteken volt-e egyeztetés az MSZP és Együtt 2014-PM között, azt mondta: az előzetes menetrend szerint zajlanak a megbeszélések, amelyek konstruktívak, és a közeljövőben megállapodással zárulhatnak, pontos időpontot azonban nem kívánt mondani. Arról, hogy elképzelhető-e a jelöltek kétharmad-egyharmad arányú felosztása, azt mondta: ez egy lehetséges megoldás, de ilyen megállapodás jelen pillanatban nincs.
Törvénymódosítással biztosítaná a külföldön dolgozó magyar állampolgárok levélben történő szavazásának lehetőségét az Együtt-PM.
Karácsony Gergely, a tömörüléshez tartozó független országgyűlési képviselő - aki előterjesztéssel él az ügyben - pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha a levélben történő szavazásról azt gondolják, járható út a választójog érvényesítésére, akkor ennek megfelelőnek kell lennie azoknál is, akik tartósan külföldön munkát vállalnak. Ez azért is fontos, mert bizonyos becslések szerint 3-400 ezren is lehetnek, akik tartósan külföldön dolgoznak, és az állandó lakcímmel rendelkező állampolgárok a listák mellett az egyéni jelöltekre is voksolhatnak – jegyezte meg.
Kiemelte: elkötelezettek abban, hogy a határon túli magyarok gyakorolhassák választási jogukat. Ugyanakkor szerintük semmilyen alkotmányos alapja nincs annak a megkülönböztetésnek, hogy azoknak az állampolgároknak nem adott a levélben szavazás lehetősége, akik idejében jelzik a választási szervek számára, hogy tartósan külföldön élnek, dolgoznak, és ezért külön névjegyzéken is szerepelnek. Jelezte, ők a jelenlegi szabályok szerint kizárólag személyesen szavazhatnak, ugyanakkor nagy többségük olyan településen él, ahol nincs konzulátus.
Karácsony Gergely – kérdésre válaszolva – hosszabb távon megfontolandónak nevezte az internet alapú szavazás lehetőségének megteremtését.
Az MSZP-vel való egyeztetésre vonatkozó felvetésre közölte: az Együtt-PM Budapesten és vidéken is szeretne jelölteket állítani, a szocialistákkal tárgyalásban vannak, de azt gondolja, hogy meg fognak tudni állapodni. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket