Jirí Rusnok az új cseh kormányfő
2013. június 25. 17:35, utolsó frissítés: 17:35
Jirí Rusnok közgazdászt és politikust nevezte ki új cseh miniszterelnöknek kedden délután Milos Zeman köztársasági elnök. Rusnok a kinevezést elfogadta. A politikus egyúttal megbízást kapott a kormányalakításra.
Csehországban azért van szükség új kormány megalakítására, mert Petr Necas polgári demokrata miniszterelnök lemondásra kényszerült, miután vizsgálati fogságba helyezték kabinetfőnökét, Jana Nagyovát, akit hivatali visszaéléssel és korrupcióval gyanúsítanak. A hatályos szabályok szerint a miniszterelnök lemondása automatikusan a kormány lemondását vonja maga után.
Az államfő a hét végén fogadta a parlamenti pártok képviselőit, és konzultált velük a kormányválság megoldásáról. A döntését, hogy kit bíz meg az új kormány megalakításával, kedden délután sajtótájékoztatón hozta hivatalosan nyilvánosságra.
Jirí Rusnok megbízott kormányfő neve nem ismeretlen Csehországban. Az ostravai születésű (1960) és közgazdász képzettségű politikus a rendszerváltás után volt miniszterhelyettes, és két tárcát is vezetett nagyjából egy-egy évig a szociáldemokrata kormányokban: előbb pénzügyminiszter volt, majd pedig az ipari és kereskedelmi minisztérium élére került. Több mint tíz éve pedig a kiegészítő magánnyugdíjalapok szövetsége elnökségének tagja. Rövid ideig parlamenti képviselő is volt, de mandátumáról önként lemondott. A szociáldemokrata pártnak 1998 óta tagja.
A politikus közismerten Zeman közeli munkatársai közé tartozik, s jóban van a szakszervezeti vezetőkkel is. Zeman kormányában volt pénzügyminiszter, s az utóbbi időben az államfő egyik legbefolyásosabb gazdasági-pénzügyi tanácsadója. Zeman őt bízta meg a nemrégiben létrehozott különleges elnöki alap vezetésével, amelybe az államfő rendszeresen átutalja fizetése egyharmadát. Az alapba beérkezett pénzt az államadósság csökkentésére fogják fordítani. A nyolcvanas évek második felében, s a kilencvenes években a gazdasági és szociális stratégiai tervezésével foglalkozott.
Helyi szakértők és újságírók szerint az egyértelműen szociáldemokrata kötődésű politikus a párt pragmatikus szárnyának egyik legmarkánsabb képviselője, s ennek következtében jó egy évtizede állandó vitái vannak a párt mindenkori vezetésével. Néhány éve a szociáldemokrata pártból való kizárása is felmerült.
2003-ban például a párt akkori hivatalos vonala ellenére az államfőválasztáskor nyíltan a polgári demokrata Václav Klaust támogatta, a későbbiekben többször is a Cseh Szociáldemokrata Párt-Polgári Demokratikus Párt (CSSD)-ODS) nagykoalíció mellett érvelt. Közgazdászként és pragmatikus politikusként a polgári demokrata körökben is elismerésnek örvend.
2010 óta a cseh kormány mellett működő befolyásos nemzeti közgazdasági tanács tagja. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket