Nem tudni még, ki lesz Necas utódja
2013. június 17. 16:34, utolsó frissítés: 16:34
Nem nevezte meg kormányfőjelöltjét a legerősebb cseh kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS). "A párt végrehajtó bizottsága a szűkebb pártvezetést bízta meg a kormányalakítási tárgyalásokkal" – közölte a testület ülése után Martin Kuba, az ODS első alelnöke.
Miután Petr Necas miniszterelnök az ülésen lemondott a párt elnöki tisztségéről, az alapszabályzat értelmében az ODS vezetését az első alelnök, Kuba vette át. "A párt prioritásként kezeli, hogy fennmaradhasson a mai kormánykoalíció és a kormány összetétele" – ismertette Kuba a vezetőség határozatát.
Petr Necas a sajtóértekezleten megerősítette, hogy délelőtt találkozott Milos Zeman államfővel, és részletesen elemezték a belpolitikai helyzetet. "Az elnök úr jelenleg nem részesíti előnyben az előre hozott választás megtartását" – állította a miniszterelnök. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket