Észak-Korea elengedte a kínai halászokat
2013. május 21. 09:07, utolsó frissítés: 09:07
Több mint kéthetes fogság után elengedték kedden azt a kínai halászhajót, amelyet Észak-Korea foglalt le, kiszabadult a legénység is – közölte Kína phenjani konzulátusa. A hajó tulajdonosa az északkelet-kínai Talien városban beszámolt arról, hogy a 16 halász hazafelé tart a hajóval és valamennyien egészségesek.
Phenjan hivatalosan még nem közölte a kínai nagykövetséggel a halászok elengedését. Kína már május 10-én tiltakozott az ügy miatt az észak-koreai hatóságoknál és felszólította őket, hogy haladéktalanul engedjék szabadon a halászokat hajójukkal együtt.
A hajótulajdonos korábban azt mondta: a május 5-én lefoglalt kínai hajóért és az őrizetbe vett legénység szabadon bocsátásáért 600 ezer jüant (mintegy 700 ezer euró) követelnek az észak-koreaiak. Nem lehet tudni, hogy történt-e váltságdíjfizetés.
Kínai lapértesülések szerint az idén ez volt a negyedik hasonló eset. A korábbi háromból két esetben a hajótulajdonosok kifizették a 100 és 200 ezer jüan közötti váltságdíjat. Feltételezések szerint ez indíthatta az észak-koreaiakat arra, hogy sűrűbben próbáljanak ily módon készpénzhez jutni. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket