Észak-Korea mérsékelte háborús retorikáját, de a helyzet törékeny
2013. május 09. 14:32, utolsó frissítés: 14:32
Észak-Korea mérsékelte háborús retorikáját, és visszavonta a pár héttel ezelőtt indítóállásba helyezett rakétáit. Csakhogy a déli országrésszel vagy az Egyesült Államokkal folytatandó párbeszéd kilátásai továbbra is homályosak. Szakértők szerint csak idő kérdése a helyzet újbóli elmérgesedése.
Az utóbbi napokban mind Washington, mind Phenjan nyilvánosan szóba hozta kettejük párbeszédének a lehetőségét. Ez akár pozitív fejlemény is lehetne, ám látni kell: mindkét fél olyan feltételekhez köti a dialógust, amelyek elfogadhatatlanok a másik számára. Észak-Korea többek között mindazon szankciók feloldását követeli, amelyek rakétaindításai és atomrobbantásai nyomán születtek. Az Egyesült Államok pedig konkrét lépéseket akar látni Phenjantól a nukleáris leszerelés terén.
Dél-Korea elnöke is a helyzet enyhülését érzékeli, ám az észak-koreai diktátornak és tábornokainak szándékai továbbra is homályban maradnak. "Nem tudjuk, miért fogta vissza fenyegetőzéseit és provokációit Észak-Korea" - jelentett ki keddi washingtoni sajtóértekezletén Pak Gun Hje, miután tárgyalt Barack Obama elnökkel.
Hasonlóan látják a helyzetet az amerikai kormány illetékesei is. "Korai volna megmondani, vajon Észak-Korea provokációs görbéje felfelé, lefelé, vagy cikcakk vonalban halad" - fogalmazott Daniel Russell, a nemzetbiztonsági tanács ázsiai ügyekben illetékes tagja az Obama-Pak találkozó előtt.
A két elnök megbeszélése nyomán nem született új kezdeményezés. Obama ugyan kijelentette, hogy vendége koncepciója egy Phenjannal szembeni új bizalmi politikáról (amelyet szilárd katonai válaszadás képessége egészít ki), "igencsak kompatibilis" az ő elképzelésével. Az amerikai elnök ugyanakkor leszögezte: a labda most Észak-Korea térfelén van. Az Egyesült Államok - dél-koreai szövetségesével együtt - kemény választ fog adni minden jövőbeni provokációra - hangoztatta Obama.
Megfigyelők szerint ez azonban túl kevés lehet ahhoz, hogy irányváltásra késztesse az erős nemzetközi nyomás alatt álló északi rezsimet. Phenjan az utóbbi hetekben félreérthetetlenül jelezte, hogy atomfegyverei nem képezik alku tárgyát. Az ország célja, hogy teljes értékű atomhatalomnak ismerjék el.
"Mindaddig, amíg az Egyesült Államok kemény Észak-Korea-ellenes politikát folytat, nem nyílhat esély a Korea-közi kapcsolatok javulására" - vélekedik Leonid Petrow, a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem szakértője. Észak-Korea jó ismerőjeként Petrow lehetségesnek tart további provokációkat a kommunista rezsim részéről.
"Észak-Korea tovább folytatja a felkészülést egy USA elleni háborúra, újabb kísérleteket fog végrehajtani tömegpusztító fegyverekkel, és újabb interkontinentális rakétákat fog indítani" - jósolta Petrow. A párbeszéd lehetséges és ajánlatos is, de csakis Phenjan és Washington között. Mivel azonban a lehetőség megragadása az Obama-kormányzattól függ, a közeli jövőben aligha kezdődnek tárgyalások a két fél között - vélte az ausztrál szakértő.
Joel Wit, a washingtoni külügyminisztérium korábbi biztonságpolitikai szakértője is arra figyelmeztetett, hogy a problémák nem fognak megszűnni. Az Egyesült Államok és a két Korea rövid időn belül újból a "feszült konfrontáció" állapotába kerülhet vissza - írta Wit a The Atlantic folyóirat hasábjain. "E veszélyt figyelembe véve most lehetne itt a megfelelő időpont arra, hogy elkezdődjön a párbeszéd Észak-Koreával, kipuhatolandó a békés előrelépés lehetőségét" - írta a korábbi biztonságpolitikai szakértő. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket