Konzervatív és válallkozásbarát politikus lesz Pakisztán új kormányfője
2013. május 13. 15:40, utolsó frissítés: 15:40
A Pakisztáni Muszlim Liga nyerte meg nem hivatalos eredmények szerint a szombati pakisztáni választásokat – írja a BBC. A Nawaz Sharif vezette párt várhatóan többséget szerzett a parlamentben a független képviselők támogatásának megszerzésével, és kormányt alakíthat. Az Imran Khan vezette Mozgalom az Igazságért Párt (PTI) második helyet szerzett, és erős ellenzéki szerepvállalásra készül. A kormányzó Pakisztáni Néppárt (PPP) vesztett, kampányát a többi szekuláris pártéhoz hasonlóan a tálibok támadásai lehetetlenítették el. A részvételi arány mintegy 60% volt, szemben a 2008-ban regisztrált 44%-kal.
Az Európai Unió megfigyelői missziója jelentése szerint egyedül a választás napján 64 ember halt meg, az erőszakos támadások a választásokat megelőzően és szombaton is folytatódtak. Ugyanakkor a 600 szavazókörzet 90%-át megfigyelő ellenőrök szerint a választások megszervezése kielégítő vagy jónak mondható.
A konzervatív és válallkozásbarát politikusként számon tartott Sharif harmadszor lehet Pakisztán kormányfője, 1999-ben katonai puccs mozdította el tisztségéből, és éveket töltött száműzetésben. Ez az első pakisztáni választás, amikor egy választott kormányt egy másik demokratikusan megszavazott kormány válthat fel az ország katonai puccsoktól terhes történelmében.
Khan gratulált a nemzetnek, hogy ilyen nagy számban mentek el választani, szerinte elindlt egy demokratizálódási folyamat, ugyanakkor kijelentette, gyűjtik a bizonyítékokat a feltételezett csalási esetek kapcsán.
Barack Obama amerikai elnök gratulált Pakisztánnak a választások megszervezéséért, és kijelentette, várja, hogy együtt dolgozhasson az új kormánnyal, ám név szerint nem említette az új kormányfőt. Sharif választási kampányában azt ígérte, véget vet országa részvételének az Egyesült Államok terrorizmus elleni háborújában.
Mike Wooldridge, a BBC iszlámábádi tudósítója szerint a Pakisztán, Afganisztán és az Egyesült Államok viszonyában kritikus pontot jelent, hogy az idei év végéig a NATO kivonja csapatait Afganisztánból. Sharif kormányának pedig az ország energiaellátásának akadozását kell megoldania, amely hátráltatja a gazdasági fejlődést és a munkahelyteremtést. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket