Tíz év alatt több mint 260 ezerrel csökkent Magyarország lakossága
2013. március 29. 09:01, utolsó frissítés: 09:01
Magyarország lakosságának létszáma 9 millió 937 ezer 628 volt a 2011. október 1-jei népszámláláskor, ez 260 687-tel kevesebb, mint amennyi 2001. február 1-jén, az előző összeíráskor volt - jelentette ki a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálásért felelős elnökhelyettese csütörtökön az összeírás végleges adatairól szóló budapesti sajtótájékoztatón.
Németh Zsolt a népességfogyás okára is rámutatott: a társadalom természetes fogyását a nemzetközi vándorlás hatása egyharmaddal csökkentette. Ugyanakkor kiemelte, hogy mindössze Pest, valamint Győr-Moson-Sopron megyében nőtt a lakosság az utóbbi tíz évben, ami egyértelműen a belső migráció következménye, ugyanebből az okból azonban Békés megyében - ahol a legdrasztikusabb a fogyás - 9 százalékkal kevesebben éltek ebben az időszakban.
Továbbá szólt arról is: a népességfogyás egyik tényezője, hogy a 15 évesnél idősebb nőkre jutó élve született gyermekek száma 2001-ben 153, 2011-ben pedig csak 147 volt. Ugyanakkor azt is hozzátette: a 30 évesnél fiatalabb férfiak 90 százaléka nőtlen, és az ugyanilyen korú nőknek is csak 12 százaléka házas.
Iskolai végzettség szempontjából a férfiaknál a legmagasabb arányt a szakiskola, második helyen pedig az érettségi képviseli. A nőknél az érettségizettek aránya a legmagasabb, utána azonban a csupán általános iskolai végzettségűek következnek. Megfordult a trend a diplomások arányát illetően: most először fordult elő, hogy a nőknek magasabb arányban (18 százalék) van diplomájuk, mint a férfiaknak (15,8 százalék) - mondta.
A KSH elnökhelyettese közölte: a foglalkoztatottak aránya a 2001-es 36,2-ről 39,7 százalékra, míg a munkanélküliségi ráta a tíz évvel ezelőtti 4,1-ről 5,7 százalékra nőtt. Csökkent ugyanakkor az eltartottak (27,3-ról 24,9 százalékra) és az inaktív keresők (32,4-ről 29,7 százalékra) aránya.
Megjegyezte: a tíz évvel ezelőttihez képest 153,4 százalék, összesen 315 583 ember vallotta magát cigánynak első- vagy másodsorban. A jelentős emelkedés okaként említette, hogy megengedték a kettős identitás megjelölését. A 315 583-on felül 71 686-an vannak, akik önmagukat roma emberekkel közös háztartásban élőknek vallották, továbbá 247 959-en laknak "nagymértékben cigány nemzetiséghez tartozók által lakott területen" - fogalmazott.
Elmondása szerint a második legnépesebb nemzetiséget a németek jelentik 185 696-es, a harmadikat pedig a románok 35 641-es létszámmal, utóbbiaktól azonban nem sokkal marad el a szlovákság 35 208-as lélekszámmal. A migráns csoportok közül a legnagyobb az oroszok aránya, ők 13 337-en vannak, ami 242 százaléka a 10 évvel ezelőtti adatnak, a kínaiak pedig 6770-en élnek Magyarországon, ami 232,2 százaléka a tíz évvel ezelőttinek.
Kitért arra, hogy tíz év alatt 10-ről 27-százalékra nőtt a vallási kérdésre nem válaszolók aránya, s ez a tendencia valamennyi történelmi egyházra vonatkozik. A válaszadók 53,5 százaléka, azaz 3 millió 871 ezer 881 vallotta magát katolikusnak (ebből 3 millió 691 ezer 347 római, 179 176 görögkatolikus), 15,9 százalékuk, azaz 1 millió 153 ezer 442 reformátusnak, 3 százalékuk, azaz 214 965 pedig evangélikusnak. Az ortodox keresztények 13 710-en, az izraeliták pedig 10 965-en vannak a 2011-es adatok szerint.
Megemlítette azt is, hogy a családok 53 százalékában nincs gyermek; egy gyermeket negyedük, kettőt 15,8, hármat 4,6, négyet vagy ennél is többet 1,6 százalékuk nevel.
Virágh Eszter, a népszámlálás szóvivője arról beszélt, hogy a magyarországi népszámlálás gyorsaság tekintetében a középmezőnybe tartozik nemzetközi összehasonlításban. Az érdekes adatok között említette, hogy 1044 százévesnél idősebb embert írtak össze, Szabolcsban van a legkevesebb válás, valamint azt, hogy a 40 évesnél fiatalabb egyedülálló nőknek csaknem kétharmada diplomás. A helyi jegyzők száznál kevesebb esetben voltak kénytelenek eljárást indítani adatszolgáltatás megtagadása miatt - tette hozzá. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket