Átlépte az 1,2 milliárdot India lakossága
2011. április 01. 10:11, utolsó frissítés: 10:11
Az utóbbi tíz évben 181 millió fővel, 17,6 százalékkal gyarapodott India lakossága, s így már az 1,2 milliárdot is meghaladja a szubkontinens népessége – derül ki a 2011-es népszámlálás csütörtökön nyilvánosságra hozott előzetes eredményeiből.
Megállapítható eszerint, hogy a világ népességének 17,5 százaléka – 1 210 193 422 fő – indiai, de az első helyen továbbra is a kínaiak állnak, akik a Föld lakosságának 19,4 százalékát teszik ki.
A kormány által közzétett információk között szerepel az is, hogy ezer indiai férfira csupán 940 nő jut, az átlagos népsűrűség pedig 382 fő négyzetkilométerenként. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a kontinensnyi ország legsűrűbben lakott része a főváros, Újdelhi északkeleti kerülete, ahol egy négyzetkilométeren 37 346 fő zsúfolódott össze.
A 6 évnél fiatalabb indiaiak összesen 158,8 millióan vannak. Az írástudatlanok aránya a 7 évesek és annál idősebbek körében a nők között 35, míg a férfiak körében 18 százalék, ami jelentős javulást, közel 10 százalékos csökkenést jelent a 2001-es, analfabetizmusra vonatkozó eredményekhez képest.
India államai és szövetségi területei közül Uttar Prades számít a legnépesebbnek: az Észak-Indiában található, 238 ezer négyzetkilométer területű államban 199 millióan élnek. Az országban tízévente tartanak népszámlálást. (mti/efe/ap)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket