Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetes Nepálban
2013. február 13. 13:11, utolsó frissítés: 13:11
Egy újabb fiatal tibeti buddhista szerzetes gyújtotta fel magát, ezúttal Nepál fővárosában, Katmanduban szerdán reggel - derült ki hírügynökségi jelentésekből. Tibeti emigráns források szerint ez volt a századik önégetés 2009 tavasza óta.
Az eset az Arany szem nevű kis étteremben történt, közel az egyik legismertebb buddhista szentélyhez, a Boudhanath sztupához. A húsz év körüli áldozat leöntötte magát benzinnel és lángra lobbantotta a ruházatát. A jelenlévők, köztük reggeliző külföldiek oltották el a tüzet és hívtak segítséget.
A férfit a közeli kórházba szállították, ahol megállapították, hogy testének 96 százaléka megégett. Nem tudott beszélni, állapota válságos. Az AP amerikai hírügynökségnek tanúk azt állították, hogy tettének elkövetésekor Kína-ellenes szavakat kiabált.
Míg Tibet száműzetésben élő vallási vezetőjének, a dalai lámának az irodája szerint ez volt a 100. önégetés, más tibeti szervezetek a 99., amelyből 83 volt halálos. Többségüket Kína tibetiek lakta területén követték el. A Kínával szomszédos Nepálban becslések szerint csaknem 20 ezer tibeti nemzetiségű él.
Emigráns tibeti szervezetek állítása szerint az önégetés nem más, mint a vallásuk gyakorlásában, vagy a szólásszabadságukban korlátozott tibetiek tiltakozása, illetve nyomatékos követelése az 1959 óta száműzetésben élő dalai láma hazatérésének. Kínai és helyi tibeti vezetők, rendőri hatóságok viszont a tibeti függetlenséget követelők által beszervezett ártatlan emberek "feláldozásáról" beszélnek.
Északnyugat-Kínában az elmúlt hetekben több perben is elítéltek olyan szerzeteseket és civil személyeket, akiket az önégetésekre való felbujtásban találtak bűnösnek. Közülük volt, akit felfüggesztett halálbüntetésre, másokat néhány évtől 10-13 évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek. Róluk azt állították, hogy emigráns, függetlenséget követelő szervezetekkel voltak kapcsolatban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket