Tibeti önégetések: újabb "felbujtót" vettek őrizetbe
2013. január 25. 09:36, utolsó frissítés: 09:36
Őrizetbe vett a kínai rendőrség egy tibeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az északnyugat-kínai Csinghaj tartományban rávette társát, hogy gyújtsa fel magát – jelentette a kínai média csütörtökön. A Tungzsen megyei rendőrségnek még időben sikerült meghiúsítania az önégetést.
Az ügy elvezette a hatóságokat egy 27 éves tibeti férfihez, aki – a rendőrségi jelentés szerint – közeli kapcsolatot tartott fenn a radikálisnak ismert, Tibet függetlenségéért harcoló Tibeti Ifjúsági Kongresszussal.
A szóban forgó tibeti férfi állítólag Indiában egy "szeparatistákat képző" intézetben tanult. Őt szándékos emberöléssel gyanúsítják, míg az öngyilkosságra készülő szerzetessel szemben a közbiztonság veszélyeztetése miatt indult eljárás.
Január közepén az északnyugat-kínai Kanszu tartományban vettek őrizetbe hét embert, akiket azzal gyanúsítottak, hogy rábeszéltek egy helyi tibeti fiatalembert az önégetésre. A 26 éves fiatalember belehalt a sérüléseibe.
A kínai média decemberben azt jelentette, hogy Szecsuan tartomány egyik megyéjében a rendőrség egy szerzetest és az unokaöccsét azzal gyanúsított, hogy 2009 óta nyolc tibetit vettek rá, hogy felgyújtsák magukat.
2009 márciusa óta több mint 90 önégetést jelentettek a tibetiek lakta kínai területekről, s ezekről külföldi tibeti szervezetek azt állítják, hogy a "kínai elnyomás és a vallásgyakorlás korlátozása" elleni tiltakozások, illetve az 1959 óta indiai száműzetésben élő dalai láma hazatérést követelő akciók.
Pekingi és helyi tibeti vezetők ezzel szemben úgy vélik, hogy a Tibet függetlenségéért küzdő erők áldozzák fel a többnyire fiatal embereket "önös céljaik", a "tibeti kérdés" nemzetközi szinten történő napirenden tartása érdekében. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket