2,7 milliárd dollár vagyont gyűjtött a kínai kormányfő családja
2012. október 26. 15:02, utolsó frissítés: 15:02
Kína "bemocskolásának szándékával" vádolta meg a kínai külügyminisztérium szóvivője a The New York Timest, amely pénteken a kínai miniszterelnök családjának vagyonáról és üzleti érdekeltségeiről közölt terjedelmes írást.
Az amerikai lap azt írta, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) szélesebb családja a kormányfő hivatali ideje alatt, vagyis az elmúlt tíz évben, 2,7 milliárd dolláros vagyonra tett szert. Ugyanakkor nem állítja, hogy Vennek ebben közvetlen szerepe lett volna.
"Egyes híradásokkal mocskolják Kínát, (azok) hátsó szándékkal születnek" – jelentette ki tájékoztatóján Hung Lej (Hong Lei) külügyi szóvivő, röviden válaszolva egy kérdésre.
A kínai hatóságok a The New York Times június óta működő kínai nyelvű online változatának, majd az angol nyelvűnek az elérhetőségét is blokkolták péntek reggel. Emiatt a lap szóvivője már sajnálkozásának adott hangot. A cikket azonban a világ nagy hírügynökségei is bőségesen idézték, így a lényege Kínában is elérhetővé vált.
Egyes megfigyelők szerint a leleplezőnek szánt írás időzítése nem volt véletlen, mivel tudni lehetett, hogy pénteken újabb bejelentés várható Po Hszi-laj (Bo Xilai) bukott csungkingi (Chongqing) pártvezető ügyében. Pótól elvették parlamenti tagságát, aminek következtében az állami igazságszolgáltatás elé állítható. Ellene egyebek közt hatalommal való visszaélés és korrupció miatt indítottak vizsgálatot.
A Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusára készülő kínai vezetést minden bizonnyal rendkívül kellemetlenül érintette az egyik legfeddhetetlenebbnek ismert és talán legnépszerűbb politikusával kapcsolatos írás, mivel azt sejteti, hogy a családtagok nem tisztességes úton jutottak vagyonukhoz. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket