Novemberben lecserélik a kínai felsővezetést
2012. szeptember 29. 14:54, utolsó frissítés: 14:54
November 8-án lesz a Kínai Kommunista Párt (KKP) 18. kongresszusa, amelyen új felsővezetést jelölnek ki az ország élére - közölte a Hszinhua állami hírügynökség. A kongresszus választja majd meg a KKP 300 tagú Politikai Bizottságát, valamint a 9 tagú Állandó Bizottságát, amely Kína legmagasabb szintű döntéshozó szerve. Az országnak az új bizottságokkal együtt új elnöke és új miniszterelnöke is lesz: ilyen szintű vezetőváltás tíz évben egyszer fordul elő Kínában.
Kínában meglehetősen szokatlan, hogy az őszi pártkongresszus pontos időpontját csak szeptember legvégén jelentik be. A késlekedést sok nemzetközi kommentátor magyarázta azzal, hogy a politikai színfalak mögött az utolsó pillanatig folyt a politikai helyezkedés és csatározás, mivel a politikai elit nem tudott megegyezni arról, hogy ki milyen pozíciót kap az új vezetésben. A felsővezetést több politikai botrány is felkavarta, többek között az egyik legnépszerűbb politikus, Po Hszi-Laj bukása, amelyet sok külföldi elemző szintén a politikai harcnak tudott be.
A novemberi kongresszuson azonban tiszta vizet önthet a pohárba a kínai vezetés. Hung Lej (Hong Lei) külügyi szóvivő a dátum bejelentése után azt mondta, hogy a kongresszussal a szocializmus építése és fejlődése is új szakaszába lép. A pártkongresszus 2270 delegáltja választja meg a KKP új vezetőit, azt követően Kína jelenlegi elnöke, Hu Csin-tao (Hu Jintao) elnök és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnök lemond tíz éve betöltött pozíciójáról.
Hu utódja várhatóan Hszi Csin-ping (Xi Jinping) jelenlegi alelnök lehet, Ven helyére Li Ko-csiang (Li Keqiang) jelenlegi miniszterelnök-helyettes a legesélyesebb. A hatalomátadást a kongresszus után a parlament éves ülése szentesíti 2013 márciusában.
A kongresszuson a kínai nyitás és reform politikájára, valamint a szocializmus modernizációjára vonatkozó stratégiai terveket is lefektetnek majd, illetve a párt előtt álló új irányokat is meghatározzák - áll a Hszinhua jelentésében. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket