Elítélte az ENSZ-főtitkár az iráni elnök Izraelről tett kijelentéseit
2012. augusztus 18. 11:18, utolsó frissítés: 11:21
Élesen bírálta az ENSZ főtitkára Mahmúd Ahmadineszád iráni elnök legújabb Izrael-ellenes kirohanását.
Megdöbbentők ezek az (Iránban elhangzott), Izrael létét fenyegető kijelentések- közölte Ban Ki Mun szóvivője útján. Az ENSZ-főtitkár elítélti e sértő, lázító kijelentéseket. A régió vezetőinek inkább csillapítaniuk kellene a feszültséget, és nem tovább szítani - közölte a világszervezet első embere.
Pénteken Teheránban több ezren szidalmazták Izraelt és az Egyesült Államokat az államilag szervezett Jeruzsálem-napi megmozduláson. Az emléknapot minden évben megtartják az iszlám köztársaságban azóta, hogy Izrael 1967-ben elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet.
Ahmadinezsád kijelentette a tüntetők előtt, hogy a zsidó állam egy "rákos daganat", amelynek nincs helye egy jövőbeli Közel-Keleten. Az iráni állami sajtó idézte Hamenei ajatollahot, Irán legfőbb vezetőjét, aki azt mondta, egy nap Izraelt visszaadják a palesztin népnek, és a zsidó állam megszűnik létezni.
Iránban azután hangzottak el ezek a kijelentések, hogy az izraeli sajtóban megjelentek olyan értesülések, hogy Izrael még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt katonai csapást mérhet az iráni atomipari létesítményekre. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket