2026. május 18. hétfő
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

CNN: üzenetváltásra használták a foglyok a Koránokat, ezért égették el

2012. február 22. 13:10, utolsó frissítés: 13:10

A Korán Afganisztánban elégetett példányait és más vallási irodalmat azért távolították el a bagrami támaszponton lévő fogolytábor könyvtárából, mert azok szélsőséges bejegyzéseket tartalmaztak, és azokat a foglyok üzenetváltásra használták fel – jelentette ki a CNN-nek kedden az incidenssel kapcsolatban névtelenül nyilatkozó katonai tisztségviselő.


"Emellett az anyagok egy része önmagában is szélsőséges volt, és nyilvánvalóan Afganisztánon kívülről származott" – mondta a katonai illetékes.

A hírtelevízió forrása szerint valóban égettek el anyagokat, és a hatóságok most azt igyekeznek kideríteni, hogy mennyit. A nap folyamán korábban Joe Allen tábornok, az afganisztáni NATO-csapatok (ISAF) parancsnoka kijelentette, hogy a vallási anyagokat véletlenül égették el, amit hibának minősített, bocsánatot kért érte és vizsgálatot rendelt el.

Bagramban több katonát kihallgattak, de egyelőre senkit sem vettek őrizetbe. A NATO-parancsnokság az afgán hatóságokat is felkérte, hogy vegyenek részt az incidens kivizsgálásában.

Allen parancsot készül kiadni, amelynek értelmében elrendeli, hogy március 3-ig a koalíciós erők összes katonája kapjon kiképzést a vallási anyagok helyes kezeléséből. A tábornok kijelentette, hogy a hadvezetés, amint tudomást szerzett az ügyről, azonnal leállíttatta az égetést, s a kiadványokat nem azért foglalták le, mert vallási tárgyúak voltak.

"A vallási tárgyak meggyalázása egyenlő az amerikai tolerancia szabályainak, az emberi jogok gyakorlatának és a vallásszabadságnak a be nem tartásával" – jelentette ki Washingtonban Victoria Nuland külügyi szóvivő. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS