Bocsánatot kért a NATO, mert Koránt égettek Afganisztánban állomásozó katonái
2012. február 21. 13:51, utolsó frissítés: 13:53
Több ezren tüntettek Kabul közelében egy amerikai légierő-bázison, miután a nemzetközi erők katonái „nem megfelelő módon megszabadultak” több fontos muzulmán vallásos irattól. A vád szerint az iratokat – köztük a Korán példányait – elégették.
John Allen, a nemzetközi erők parancsnoka bocsánatot kért az afgán néptől, és vizsgálatot rendelt el a felelősök kézre kerítése céljából. A megmaradt, égetéstől megmentett iratokat visszaszolgáltatják a vallási közösségeknek – mondta. Allen közleményben ígéretet tett: mindent megtesznek, hogy hasonló eset soha többé ne fordulhasson elő.
A Bagram bázist körülvették a tüntetők, Molotov-koktélokat dobáltak, egy kaput fel is gyújtottak.
Tavaly áprilisban többnapos, halálos áldozattal is járó tüntetéssorozat volt Afganisztánban, miután az Egyesült Államokban elégették a Korán egy példányát. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket