Hasmenésjárvány: aggasztóan növekszik a fertőzöttek száma
2011. június 02. 12:59, utolsó frissítés: 13:39
Szinte óráról órára növekszik Németországban a hasmenésjárvány által fertőzött személyek száma. Csütörtök délelőtti adatok szerint a Robert Koch országos járványügyi intézet csaknem 2400 fertőzött, illetve gyanús személyt regisztrált. Az áldozatok száma előző estéhez képest nem változott, a járvány eddig 16 halottat követelt, közülük 14 nő.
Továbbra is aggodalomra ad okot, hogy a betegek közül mintegy 500-an életveszélyes, vagy legalábbis válságos állapotban vannak. Az ő esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent. Közben a járvány újabb és újabb arcát mutatja. Az északi Schleswig-Holstein tartományban az orvosok közölték: egyre több az olyan beteg, akinek nincs hasmenése, ezzel szemben súlyos idegrendszeri problémákkal, a többi között beszédzavarral vagy epilepsziás rohamokkal küszködik.
Több mint két héttel a hasmenésjárvány kitörése után a hatóságok egy tapodtat sem jutottak előre annak kiderítésében, hogy mi terjeszti a fertőzést okozó, különleges EHEC bélbaktériumot. A Robert Koch intézet szerint mindent elkövetnek a baktériumhordozó felkutatására, elhangzottak ugyanakkor már olyan kétkedő vélemények is, amelyek szerint az illetékesek képtelenek lesznek a fertőzés forrásának megállapítására.
"A spanyol élelmiszer-biztonsági ügynökség vizsgálatai tegnap világosan kimutatták, a legkisebb jel sem utal arra, hogy a súlyos fertőzést spanyol termékek okoznák" - mondta José Luis Zapatero spanyol miniszterelnök a spanyol közszolgálati rádiónak adott interjúban. Zapatero ezen kívül azt is jelezte, hogy országa kártérítést követel a mezőgazdaságát ért károk miatt, amelyeket az okozott, hogy sokáig a spanyol uborkákat tartották a halálos fertőzés forrásának.
Oroszország a bizonyítékok ellenére csütörtöktől leállította az Európai Unió tagállamaiból származó zöldségimportot. Eddig csupán a Németországból és Spanyolországból származó zöldségek behozatalára volt érvényes tilalom. Gennagyij Onyiscsenko tiszti főorvos, egyben a fogyasztóvédelmi főhatóság vezetője is, kijelentette: nem csupán behozni nem lehet ilyen zöldségeket csütörtöktől, hanem mindenhol eltávolítják a kereskedelemből is.
Az Európai Bizottság azonnali magyarázatot kért Oroszországtól, mivel “aránytalannak vélik az intézkedést” - közölte az uniós egészségügyi és fogyasztópolitikai biztos szóvivője Frederic Vincent az AFP hírügynökséggel. A Bizottság levélben keresi meg az orosz hatóságokat és kér magyarázatot a lépésre. Az intézkedés évi mintegy három-négy milliárd euró európai terményexportot érint" - mondta.
Miután az uborkát kizárták a vélt "vétkesek" sorából, változatlanul az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta áll a gyanú középpontjában. Erre vonatkozóan azonban a hatóságok semmilyen konkrét bizonyítékokkal nem rendelkeznek. Ezért a németországi parasztok szövetsége tiltakozásának adott hangot az általa megalapozatlannak tartott riogatások miatt, és a kormánytól - valamint az Európai Uniótól - ismételten kártérítést követelt. Csütörtöki értesülések szerint a fogyasztás drasztikus visszaesése miatt a parasztok napi vesztesége 4 millió eurót tesz ki. (mti-összefoglaló)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket