Civilruhások támadtak a tüntetőkre Jemenben és Egyiptomban
2011. március 07. 06:40, utolsó frissítés: 06:40
A jemeni fővárostól, Szanaától délre a kormány támogatói rátámadtak egy ellenzéki megmozdulás résztvevőire vasárnap – közölte több szemtanú és egy ellenzéki vezető. Ez utóbbi elmondta, hogy Ibb városában a kormányzó párt embereinek nagy csoportja botokkal és kövekkel felszerelkezve megtámadta az ellenzékiek központját. Legalább 47 ember megsebesült, hat állapota válságos, többek között egy ifjúsági vezetőé.
"Egy csomóan voltak, akik botokkal meg akarták rohamozni a parkot, kövekkel dobáltak bennünket és azt kiabálták, hogy le a pusztítással és a káosszal" – számolt be a tüntetők egyike, Ahmad Száleh. A rendőrség a levegőbe lőtt, hogy szétoszlassa a tömeget. A február elején kitört zavargások óta 26 ember vesztette életét.
Jaszin Zaid Noman ellenzéki vezető elmondta, hogy "nincs párbeszéd vagy akár vita" a kormánnyal és amíg az utcai tiltakozások folytatódnak, addig bármely jövőbeni tárgyalás csak a kormány távozásáról szólhat – fűzte hozzá. Az ellenzék felszólította híveit, hogy fokozza akcióit amíg el nem érik az államfő távozását. Mohammed asz-Szabri ellenzéki vezető kijelentette, hogy az elnök álláspontja – miszerint nem mond le – politikai öngyilkossággal ér fel. Hozzátette, hogy nem maradt más eszközük, mint az utcai tüntetések, csak így tudják elérni az államfő távozását a hatalomból.
Késekkel és benzines palackokkal felfegyverzett civilek támadták meg Kairóban vasárnap este a hírhedt állambiztonsági szolgálat reformját követelő tüntetőket – közölték szemtanúk. Vélhetően ez az első eset, hogy egyforma öltözéket viselő fegyveresek csoportosan megtámadták a demokráciakövetelő tüntetőket azóta, hogy az arab országot csaknem három évtizeden át irányító Hoszni Mubarak elnök példátlan tömegdemonstrációk hatására február 11-én lemondott tisztségéről, s ideiglenesen a hadsereg vette át a hatalmat.
A vasárnap esti események arra emlékeztettek, amikor a kairói Tahrír téren Mubarak hívei időről időre rátámadtak a demokráciakövetelő tüntetőkre.
Ez utóbbiak a hét végén az egyiptomi belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó állambiztonság 11 irodáját támadták meg az ország több városában, közülük néhányat felgyújtottak, s néhol olyan titkos dokumentumokat koboztak el, amelyek reményeik szerint bizonyítják, hogy a titkosszolgálatok megsértették az emberi jogokat. A tüntetők követelték a politikai foglyok szabadon engedését, az általuk kínzásokkal, gyilkosságokkal és a lakosság megfélemlítésével vádolt szervek feloszlatását.
Kairóban vasárnap este több százan az állambiztonsági szolgálat főhadiszállása előtt tüntettek, s megkíséreltek behatolni az épületbe. A katonák a levegőbe leadott lövésekkel próbálták meg feloszlatni a tömeget, amely megpróbált elmenekülni; ekkor támadt rájuk a késekkel, benzines palackokkal felszerelkezett csoport. Egy szemtanú állítása szerint tizenöten megsebesültek, egyikük állapota sem súlyos.
Az állambiztonsági szolgálat hálózatai az elmúlt évtizedekben sűrűn átszőtték az egyiptomi társadalmat. A hosszú időn át érvényben volt szükségállapot széles körű felhatalmazást adott a szolgálatnak a kormány bírálóival szembeni fellépésre.
Az Egyiptomot Mubarak távozása óta irányító katonai tanács vasárnap óva intett a tüntetők által elkobzott iratok nyilvánosság elé tárásáról, s felszólította azok jelenlegi birtokosait, hogy szolgáltassák be azokat a hadseregnek. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket