Átalakították az egyiptomi kormányt
2011. február 23. 15:23, utolsó frissítés: 15:23
Átalakították az egyiptomi kormányt. A tizenegy új miniszter kedden le is tette a hivatali esküt a legfelső katonai tanács előtt – közölte az állami televízió.
A kormányfővé még Hoszni Mubarak elnök által január 29-én ismét kinevezett Ahmed Safik vezetésével alakult át a kabinet, amelybe most – évtizedek óta először – függetlenek és ellenzéki pártok tagjai is bekerültek. Változás történt egyebek között az olajipari, a kulturális, az egészségügyi és kereskedelmi tárca élén.
A kulcsfontosságú minisztériumokat viszont nem érintette az átalakítás, így posztján maradt Mohamed Huszein Tantávi védelmi, Ahmed Abul Geit külügy-, Mamduh Marei igazságügy-, Mahmut Vagdi belügy- és Szamír Mohamed Radván pénzügyminiszter. Tantávi vezeti a legfelső katonai tanácsot, amelynek Hoszni Mubarak államfő február 11-én átadta a hatalmat.
A demokratikus átmenetet irányító legfelső katonai tanács igyekszik megnyugtatni a Mubarak-ellenes tömegtüntetéseket vezető mozgalmat, hogy elkötelezett a reformok végrehajtása mellett. Február 13-án a katonai kormányzat feloszlatta a parlamentet, felfüggesztette az alkotmányt, de a kormányt ügyvezetői minőségben – a majdani demokratikus választásokig – megtartotta. A hadsereg közölte, hogy hat hónapon át irányítja az országot, vagy addig, amíg az alkotmány módosítását követően megtartják az elnök- és parlamenti választásokat.
Új utcai tüntetések veszélyére figyelmeztetve a Mubarak-ellenes fiatalok napok óta követelik a legfelső katonai tanácstól, hogy alakítson szélesebb alapon nyugvó, szakértői kormányt, amelyben már nem vesznek részt a megbuktatott államfő régi, jól kipróbált emberei. Így valószínűleg nemtetszéssel fogadják azt a hírt, hogy Safik kapott kormányalakítási megbízást, s megtarthatta bársonyszékét a külügy- és az igazságügyi miniszter is. Kairóban, a Tahrír téren kedden mintegy ötszázan tüntettek, új kormány felállítását és a közel három évtizedes rendkívüli állapot feloldását követelve. (mti/reuters/afp)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket