Az egyik fúró elérte a chilei bányában rekedt bányászokat
2010. szeptember 18. 12:31, utolsó frissítés: 12:31
Az egyik fúróberendezés 630 méteres mélységig jutott pénteken a chilei San José arany- és rézbányában, ahol omlás következtében 33 bányász rekedt a mélyben augusztus elején - közölte egy kormányforrás.
Ezzel eljutottak addig a helyiségig, ahova a bányászok fel tudnak kapaszkodni, és megkezdődhetne kimentésük, de a vájat még túl szűk ahhoz, hogy a felszínre lehessen hozni őket. Kiszélesítése még hetekig - körülbelül hat hétig - eltarthat.
A T-130-as típusú munkagépet hatnapos kényszerszünet után szerdán helyezték ismét üzembe. Leállásának oka az volt, hogy eltörött az egyik fúrófeje, és azt ki kellett cserélni. Az elmúlt negyvennyolc órában viszont nagyon gyorsan haladt, 268 méterről, a célként kitűzött 630 méterig - mondta egy kormányilletékes.
Egy másik fúró, a Strata 950, a 702 méteres mélységet célozta meg, jelenleg 320 méternél tart. Egy időre most ezt a gépet is leállították, hogy kicseréljék elkopott fúrófejeit.
A két gép azonban csak 30 centiméteres átmérőjű vájatot fúr ki. A következő szakaszban szélesítik ki a vájatokat 66-70 centiméteresre, ami már elég széles lesz ahhoz, hogy a bányászokat egyenként egy speciális kabinban ki tudják emelni a beomlott bányából. Ez a folyamat azonban lassúbb lesz az előzőnél. Ha minden jól alakul, november első napjaiban kimentik a bányászokat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket