2026. május 18. hétfő
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A finnek körében is nő az idegenellenesség

2010. március 16. 09:52, utolsó frissítés: 09:52

Mindössze három év alatt szinte homlokegyenest ellenkezőjébe fordult a bevándorlókkal kapcsolatos közhangulat Finnországban egy közvélemény-kutatás szerint.


A Helsingin Sanomat című napilap hétfői számában megjelent felmérésben a megkérdezettek 59 százaléka a külföldiek további bevándorlása ellen foglalt állást, s csak 36 százalékuk fogadna be több bevándorlót.

Egy három évvel ezelőtti hasonló felmérésben a megkérdezettek csupán 36 százaléka volt kifejezetten a bevándorlás ellen, míg 56 százalékuk támogatta.

Karmela Liebkind, a Helsinki Egyetem szociológusa és a Finnországban élő szomáliaiak szövetségének korábbi elnöke, Szaid Aden egyaránt úgy vélekedett, hogy a fordulat a bizonytalan gazdasági helyzetre vezethető vissza. Aden szerint az utóbbi időben számos bevándorló fokozódó feszültségre és idegenellenes légkörre panaszkodik az észak-európai országban.

A tavalyi európai parlamenti választásokon eddigi legjobb eredményét érte el az "Igazi Finnek" nevű idegenellenes jobboldali populista párt, s felmérések szerint a jövő évi parlamenti választásokon még ennél is magasabb szavazatarányra számíthat. Az elmúlt hónapokban a párt tagjai több ízben is rasszista nyilatkozatokkal hívták fel magukra a figyelmet. A gyanú szerint ehhez a párthoz áll közel az a Facebook-csoport is, amely közvetve halállal fenyegette meg Astrid Thors bevándorlási és Európa-ügyi minisztert. (mti/apa)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS