A szélsőjobb nyer a francia nemzetiidentitás-vita elindításából
2009. december 16. 19:31, utolsó frissítés: 19:31
A "nemzeti identitásról" elrendelt országos vitával az volt a francia államfő célja, hogy megerősítse honfitársai tudatában a hazafias érzéseket, és némi támaszt nyújtson nekik a gazdasági válság bizonytalanságában. A vita azonban kezd a kezdeményezők ellen fordulni - írta elemzésében a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Az országos vitára ugyanis rátelepedett a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN). A párt új frontembere, Marine Le Pen (az alapító Jean-Marie Le Pen lánya) arra használja ki a vitafórumot, hogy az "őshonos" franciák előnyben részesítését követelje, és egyúttal szítsa az elidegenedésmiatti félelmeket.
A vitának köszönhetően megnőtt a média érdeklődése a jobboldali tiltakozó párt iránt. A disputa egyre inkább arra a kérdésre korlátozódik, vajon és miként képes integrálni a francia társadalom a muzulmán bevándorlókat. Ez pontosan az ellentéte annak, ami Nicolas Sarkozy szándéka volt a vita elindításával. Az államfő a nemzeti tudat hangsúlyozásával a Nemzeti Front választóit akarta megcélozni és magához vonzani.
Eric Besson bevándorlásügyi és a nemzeti identitásért felelős miniszter (aki a Szocialista Pártot elhagyva csatlakozott Sarkozy táborához) egy konvertita buzgalmával vetette magát az országos vita megszervezésébe. Utasította az összes prefektúrát, hogy szervezzenek vitaesteket a polgárok részvételével. Az interneten vitafórumot hívott életre. Ezen kívül számos interjúban szólt hozzá a témához, s ezekben az illegális bevándorlás kérlelhetetlen ellenfeleként lépett föl. Védelmébe vette
a "dzsungel" néven elhíresült calais-i menekülttábor
kiürítését, valamint három afgán kitoloncolását hazájukba. Brice Hortefeux belügyminiszter elrendelte, hogy 13 éven aluli "priuszos" fiatalok éjszaka nem tartózkodhatnak az utcán. Utasítást adott továbbá arra, hogy egy éven belül meg kell kétszerezni a közterületeket pásztázó kamerák számát. Xavier Darcos munkaügyi miniszter pedig vállalataik bezárásával fenyegette meg azokat a cégtulajdonosokat, akik érvényes tartózkodási engedéllyel nem rendelkező bevándorlókat foglalkoztatnak.
Verdunben egy polgármester (UMP) idegenellenes kirohanásokra ragadtatta magát. André Valentin, Gussainville elöljárója tízmillió külföldit emlegetett, "akiket mi tartunk el, hogy ne csináljanak semmit… Reagálnunk kell, különben megesznek bennünket".
A vita elfajulását látva Sarkozy is megszólalt. Múlt héten a Le Monde hasábjain az egymás iránti kölcsönös tiszteletről beszélt, mindenkit arra szólítva fel, hogy törekedjen a harmonikus társadalmi együttélésre.
Ez erősen elütött attól, amit az elnök november közepén La Chapelle-en-Vercors-ban mondott. Ottani beszédében Sarkozy minden jövevény kötelességének nevezte a francia "mérvadó kultúra" elsajátítását. "Nem lehet élvezni a társadalombiztosítás előnyeit anélkül, hogy az illető ne tegye föl magának a kérdést: mit tehet ő maga az országért. Nem lehet élvezni az ingyenes oktatást úgy, hogy a diák nem jár rendszeresen iskolába, nem tiszteli a tanárokat, és nem vigyáz az iskola berendezésére, állagára" - fogalmazott az államfő. Ebben visszaköszön
a "befogadási és beilleszkedési szerződés"
filozófiája, amelyet 2006-ban belügyminiszterként hagyott jóvá Sarkozy. A szerződés elfogadásával a franciaországi szokások és törvények tiszteletére, valamint kellő szintű francia nyelvismeret elsajátítására kötelezték magukat a francia állampolgárság megszerzését óhajtó külföldiek.
A beilleszkedési szerződéssel Párizs beismerte, hogy az asszimiláció hagyományos eszközeivel már nem lehet "citoyen"-eket faragni az Észak- és Fekete-Afrikából érkezett bevándorlókból. A laicista "köztársasági iskolák" erejét meghaladják a szocializációval járó feladatok. Ráadásul megszűnt a kötelező katonai szolgálat, amely pedig fontos iránytűje volt az integrációnak. Válság idején elsőként a gyengén képzett bevándorlókat bocsátják el a munkaadók.
Sarkozy nem akarja, hogy a jövevények en bloc etnikai vagy vallási gettókba vonuljanak vissza. Részben ezért kezdeményezett vitát a nemzeti identitásról. Ám minden arra utal, hogy ez a vita inkább a jobboldali populista Nemzeti Front kirekesztő propagandáját szolgálja - vélte a német konzervatív újság. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket