A kubai politikai foglyok szabadon engedését követelik
2010. február 26. 11:41, utolsó frissítés: 11:41
A spanyol miniszterelnök azt követeli Kubától a nemzetközi közösség nevében, hogy "adja vissza a politikai okokból letartóztatott személyek szabadságát, és tartsa tiszteletben az emberi jogokat". "Ez az egész nemzetközi közösség alapvető követelése" – jelentette ki csütörtökön a spanyol parlamentben José Luis Rodríguez Zapatero abból az alkalomból, hogy értekezletet kezdtek Madridban az európai uniós tagországok parlamentjeinek külügyi bizottsági elnökei.
"Az Európai Uniónak az élen kell járnia az emberi jogok védelmében" – szögezte le a kormányfő azzal kapcsolatban, hogy Kubában kedden meghalt Orlando Zapata, egy éhségsztrájkoló politikai fogoly. Az erélyes spanyol fellépés azért fontos, mert az unión belül Madrid a Kubával fenntartott kapcsolatok javításának a fő szószólója. "Zapata halála pofon a (spanyol) kormány Kuba-politikájának" – írta ezzel kapcsolatban az El Mundo című spanyol napilap.
Orlando Zapata halála után az Európai Unió és az Egyesült Államok is követelte Havannától a mintegy kétszáz kubai politikai fogoly szabadon bocsátását. Csütörtökön a kormány nevében Hillary Clinton is megszólalt a képviselőház előtt: "az Egyesült Államok kormánya mélységesen sajnálja Orlando Zapata Tamayo halálát, részvétét nyilvánította a családjának, s megismétli, hogy határozottan kifogásolja a kubai kormány tetteit" – mondta.
A külügyminiszter elárulta, hogy Washington fellépett a fogoly érdekében, és "állhatatosan kérte, hogy részesítsék orvosi ellátásban, de sajnos (a fogoly) életével fizetett a bátorságáért és elkötelezettségéért". (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket