Fidel Castro húga együttműködött a CIA-val
2009. október 27. 12:09, utolsó frissítés: 12:09
Együttműködött az amerikai hírszerzéssel a hatvanas évek elején Juanita Castro, Fidel Castro korábbi és Raúl Castro jelenlegi kubai elnök húga. Önéletrajzi kötete hétfőn jelent meg az Egyesült Államokban.
Az Univisión amerikai televíziónak adott előzetes interjújában a most 76 éves Juanita, a hét Castro-testvér közül a negyedik elmondta: kezdetben támogatta a forradalmat, de később kiábrándult a kivégzések és a magántulajdon túlzott kisajátítása miatt. Háza kommunistaellenes személyek menedékhelyévé vált, mielőtt 1964-ben ő is emigrált.
Juanita több mint 40 éven át hallgatott, de most elismerte, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megkörnyékezte őt. A The Miami Herald utánajárt a dolognak, és az ügynökség illetékesei megerősítették, hogy tényleg együttműködött velük, mialatt még Kubában volt, és azután is, hogy távozott. A Castro-lány végül Miamiban telepedett le, ahol egy gyógyszertárat vezetett. Visszaemlékezéseit az amerikai Santillana kiadó jelentette meg egy társszerző újságíró segítségével. (mti/ap/efe)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket