Építhetnek ezentúl házat is a kubai magánszemélyek
2009. január 05. 11:14, utolsó frissítés: 11:14
Újabb területen, ezúttal a házépítésben adta fel az állam monopóliumát Raúl Castro kubai államfő. Raúl vasárnap bejelentette, hogy ezentúl magánszemélyek is építhetnek házakat. A karibi szigetországban a lakhatás kérdése súlyos problémát jelent. A helyzet tovább romlott tavaly, amikor három hurrikán letarolta az országot. Félmillió lakás rongálódott meg vagy dőlt romba e természeti csapások következtében. Raúl Castro úgy véli, hogy háromtól hat évig terjedő időre is szükség lehet a becslések szerint tízmilliárd dolláros károk helyrehozásához.
Három évvel ezelőtt a havannai kormány jóváhagyott egy programot, amely évente százezer lakás építését irányozta elő. A program eddig félig sem teljesült. Raúl, aki hivatalosan tavaly váltotta fel beteg fivérét, Fidel Castrót az állam élén, kijelentette, hogy házak százezreit kell felhúzni, meg kell teremteni a valós ipari alapot a lakásviszonyok fejlesztéséhez, és "ezt megtesszük". (mti/afp)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket