Schiffer András: egy ökopártnak is lehet üzenete az erdélyiek számára
kérdezett: S. Z. 2013. augusztus 27. 14:24, utolsó frissítés: 2013. augusztus 28. 09:52A Csíkban választmányi ülésező LMP felelősséget érez a Kárpát-medence kulturális és ökológiai egységének fenntartásáért. Károsnak tartják, ha Budapestről akarják megmondani, ki magyar és ki magyarabb.
Az LMP nemrég Csíkszeredában tartotta országos választmányi ülését. Miért épp Erdély, és miért pont Csíkszereda?
Schiffer András: – Szerettük volna bemutatni azt, hogy az LMP felelősséget érez az erdélyi magyarságért, és azért is, hogy fennmaradjon a Kárpát-medence természetes kulturális és ökológiai egysége. Szerettük volna ezzel a szimbolikus gesztussal jelezni azt, hogy egy ökopártnak van üzenete az erdélyi magyarság számára, szerettük volna jelezni azt, hogy mi alapvetően kérdezni megyünk Erdélybe, nem pedig igazságot osztani.
Mi az LMP üzenete az erdélyi magyarság számára, főleg annak tükrében, hogy a pártja egy harmadik pólusként definiálja magát a magyar politikában, miközben tudjuk, hogy az erdélyi magyarsággal kapcsolatban eddig két nagy felfogás létezett. Mi lenne ez a harmadik út?
– Az LMP a parlamentbe kerülése óta következetesen képviseli azt, hogy nem Budapestről, nem Magyarországról kell megmondani azt, hogy mi a jó az erdélyi, felvidéki vagy kárpátaljai magyaroknak. Éppen ezért az LMP egyenlő mércével kíván eljárni a külhoni magyarság különböző szervezeteinek tekintetében.
Mondom ezt úgy, hogy ugyanakkor az anyaországban mindenkinek tiszteletben kell tartania, ha egyik vagy másik szervezetet kisebb vagy nagyobb bizalommal tünteti ki a helyi politikai közösség. Például Erdélyben természetesen tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi magyarság 80%-a az RMDSZ-t választotta, és tisztában vagyunk az RMDSZ elmúlt 23 évben elért eredményeivel.
Viszont rendkívül károsnak tartjuk azt, ha Budapestről meg akarják mondani, ki magyar és ki magyarabb, Felvidéktől Délvidéken át Erdélyig. Ettől mi tartózkodni akarunk. Mi azt valljuk, hogy a magyar kormánynak illetve anyaországi nemkormányzati szervezeteknek az a dolguk, hogy kérdezzenek, hogy feltárják azt, hogy milyen segítségre van szüksége az erdélyi magyarságnak ahhoz, hogy megmaradjon a szülőföldjén, hogy fennmaradjon a magyar kultúra a Kárpát-medencében.
Másrészt pedig az LMP az a párt, amely következetesen fellépett eddig is, és a jövőben is fel fog lépni azért, hogy a Kárpát-medence természeti örökségét ne zabálják fel mindenféle nagytőkés cégek, amelyek úgy gondolják, hogy Kelet-Európában meg lehet azt csinálni, amit Nyugat-Európában már nem lehet. Amikor mi fellépünk a verespataki és a nagybányai bányaberuházás ellen, amikor felszólalunk a Schweighofer osztrák cég erdőpusztítása ellen, akkor egyszerre védjük azt a természetes környezetet, amely az ottani magyar kultúra bölcsője, másrészt pedig védjük Magyarországot.
Magyarország első számú biztonsági kockázata a földrajzi helyzetéből adódik. Ha Erdélyben, Kárpátaján pusztítják a fákat, az kezelhetetlen mértékű árvizet okozhat a Kárpát-medencében, ha megmérgezik a Tisza forrásvidékét, vagy zagyot engednek bele a vízgyűjtő területén, az megöli az életet lent az Alföldön is.
Itt nem pusztán egy környezeti kérdésről, hanem a szó szoros értelmében a megmaradásról van szó. É arról is, hogy miközben ezek a cégek – akár az aranybánya, akár a fakivágások esetében – azzal házalnak, hogy munkahelyeket fognak teremteni. Szeretnénk bemutatni Erdélyben is azt, amit Magyarországon is: ezek a beruházások gyakorlatilag üveggyöngyökért kérik azt, ami nem eladó, tehát a természeti örökséget. Hiszen valójában nem teremtenek tartósan munkahelyeket – mintegy tíz-tizenöt évig tudnak valamennyi számú új álláshelyet létesíteni, miközben pedig kisvállalkozások garmadáját teszik tönkre – például a Rétyi nyír környékén is, ahol az osztrák beruházás csomó helybéli kisvállalkozót fenyeget.
Nemcsak Csíkszeredában, hanem több városban jártak, és több politikai szervezettel is találkoztak.
– Találkoztunk egyrészt az RMDSZ több megyei szervezetével és azok vezetőivel, Aradon, Szászmedgyesen, Székelyudvarhelyen pedig az RMDSZ-es polgármesterrel. Találkoztunk továbbá az RMDSZ parlamenti frakcióvezetőjével, ezen kívül pedig tárgyaltunk az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt vezetőivel is. Nagyon fontos volt számunkra az, hogy minden egyes állomáshelyen jónéhány önkormányzati vezetővel, illetve a megyei szervezetek tisztségviselőivel tudtunk találkozni úgy, hogy az LMP-s delegációban jónéhány önkormányzati képviselő is részt vett.
A sajtóközlemények alapján is világos, hogy nemcsak a csúcsvezetéssel próbáltak kapcsolatot teremteni, hanem a középszintű, illetve a helyi vezetőkkel is. Miért?
– Ennek a hátterében az áll, hogy az anyaországban akkor lehet hiteles képet kapni arról, hogy pontosan milyen segítségre van szüksége a határon túli magyarságnak, ha helyi szinten is tájékozódunk, tehát a megyei szervezetek önkormányzati képviselőit is meghallgatjuk, arról nem beszélve, hogy több helyen is jó volna, ha kisrégiós együttműködés alakulna ki az anyaország és a határ másik oldalán lévő térségek között. Amikor helyi gazdaságról beszél az LMP belföldön, akkor arra is gondolunk, hogy ez nem pusztán a 93 ezer négyzetkilométerre igaz.
Azért is tartottuk fontosnak, hogy ne csak úgymond a csúcsvezetések találkozzanak, mert nagyon sok olyan gyakorlati probléma van – kezdve az oktatástól egészen a munkahelyteremtésig –, ami lehet, hogy a kicsit protokollárisabb csúcsszintű találkozásokon nem jön elő.
Például az egyik ilyen találkozón került az szóba, hogy a szülőföldön maradás igénye, vágya nem pusztán egy romantikus követelés vagy elvárás, hanem ennek nagyon komoly egzisztenciális feltételei vannak. A szülőföldön maradást segítené az, ha a Magyarországról érkező befektetők Erdélyben előnyben részesítenék az ottani magyarokat. Nagyon sokan nem kalandvágyból hagyják el a szülőföldjüket, hanem azért, mert nem találnak megélhetést.
Tudna mondani néhány olyan konkrét projektet, amelyről szó volt a találkozások során?
– Az RMDSZ-szel mi szeretnénk szorosan együttműködni, főleg a soron következő román parlamenti döntések miatt, mind a verespataki aranybányaberuházás – meg egyáltalán a ciántechnológia tiltása –, mind az erdővédelem kapcsán.
A Magyar Polgári Párt részéről pedig kaptunk kezdeményezéseket, meg fogjuk nézni, hogy hogyan tudunk viszonyulni hozzájuk. Ezek alapvetően a szövetkezések támogatásáról, illetve a helyi gazdaság fejlesztéséről szólnak: hogyan lehetne például a helybéli termékeket Magyarországon piacra juttatni.
Hogyan látja, hogyan lehetne fellépni a verespataki beruházás ellen, tudván azt, hogy most a döntés a parlamentnél van, viszont ott van egy kétharmados többség, ami, úgy néz ki, hogy támogatja.
– Utaltak rá a partnerek is, hogy itt a legnagyobb súlya most az Európai Uniónak lenne. Én azt gondolom, hogy az Európai Uniónak nem annyira a tőke szabad áramlását kellene gyámolítania, mint inkább a kemény környezetvédelmi szabályokat, amelyk a jövő generációk életminőségét védik. Ezeket kellene bevasalni valamennyi tagállamon, így Románián is.
Magyarországnak pedig abban kéne végre úgymond pozíciót fognia, hogy a magyar nemzet, illetve a Kárpát-medence megmaradásának az elemi érdekeit meg tudja védeni. A magyar kormány teljesítménye eddig Verespatak és egyáltalán Magyarország környezetbiztonsága tekintetében eléggé szánalmas.
Jövőre parlamenti választások vannak Magyarországon. Sokan azt latolgatják, mit hozhatnak a határon túli szavazatok a teljes magyarországi politikum, illetve a saját pártjuk számára. Ön hogyan látja?
– Onnantól kezdve, hogy döntés született a magyar parlamentben a választójog kiterjesztéséről, a magyarországi pártoknak nyilván dolguk az, hogy bemutassák valamennyi magyar választópolgár számára, hogy milyen alternatívát kínálnak, viszont én óva inteném mindannyiunkat attól, hogy a magyar belpolitikai küzdelmeket kitegyük akár Erdélybe, akár más határontúli magyarlakta területekre, tudniillik ezzel ártunk.
Ez nem pusztán mérgezi a magyar-magyar kapcsolatokat, hanem ártunk adott esetben az ottani magyarság érdekérvényesítő képességének. Különben több helybéli partnerünk kifejezetten kérte, hogy ne vigyük át a Magyarországon belüli kampányküzdelmeket Erdélybe.
Igen, éppen ma (a beszélgetés augusztus 22-én készült – szerk.) vetette fel Szili Katalin, hogy kellene egy választási etikai kódex...
– Ez szerintem egy hasznos elv. Olvastam, és azt gondolom, hogy ez támogatható, hasznos, sőt fontos elgondolás. Az LMP mindenképp támogatni fogja.
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket