Mi lesz a kivonulás után Afganisztánban?
háttér 2010. június 24. 10:17, utolsó frissítés: 2010. június 25. 09:04Néhány hónappal ezelőtt jobban állt az amerikaiak szénája. Most megint kérdéses, megéri-e harcolni, meg lehet-e nyerni a háborút? A válasz bizonytalan.
Egyre több halálos áldozat, akadozó katonai műveletek, belharcok az afgán kormányban: a háborúskodásba belefáradt szövetségesek csomagolnak, míg mások árgus szemmel figyelik távozásukat.
A hatalomátadás korántsem lesz olyan egyszerű, mint ahogy azt a hangzatos politikai frázisok sugallják: a tálibok rugalmasnak és kitartónak bizonyultak, szinte lehetetlen feladatnak tűnik, hogy alig egy éven belül megfutamítsák őket. A sikeres és jó kormányzás sem fog gyorsabban szárba szökkenni, mint a virágok a kietlen afganisztáni sivatagokban. Az Egyesült Államok elnökének, Barack Obamának így
nagy dilemmával kell szembenéznie:
vagy lassítja az amerikai csapatok kivonását, ami a tervek szerint 2011 júliusában kezdődne meg, vagy számolnia kell azzal az eshetőséggel, hogy a jövő Afganisztánja sokban hasonlítani fog a múltbelihez, és a tálibok mind jelentősebb szerephez jutnak majd az ország életében.
Az elmúlt napokban az amerikai kongresszus kételyének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a Pentagon képes valódi áttörést elérni az immár csaknem kilenc éve tartó háborúban.
Egyes képviselők az áldozatok növekvő száma miatt aggódnak: júniusban már eddig csaknem hetven külföldi katona esett áldozatul a harcoknak, ennek több mint fele amerikai. Az egyik vezető katonatiszt, Mike Mullen beismerte, hogy "mindannyiunkban ott bujkál a félelem a konfliktus kimenetelére vonatkozóan".
Igaz, a pokolgépes merényletek és a harcok sokkal ritkábbak Kabulban, mint Bagdadban voltak az iraki háború csúcspontján. Az ország északi és nyugati részén fekvő nagyobb városokban viszonylag nyugodtabb az élet.
Ezzel szemben vidéken, ahol Afganisztán közel harmincmilliós lakosságának háromnegyede él, a felkelők még mindig nagy hatalommal bírnak: szabadon járnak-kelnek az emberek között, működtetik saját bíróságaikat és megfélemlítik a kormány támogatóit.
"A konfliktussal kapcsolatban két fontos kérdést kell feltennünk magunknak – ecsetelte Anthony Cordesman, a Pentagon egykori elemzője. – Az egyik az, hogy
megéri-e harcolni,
a másik pedig az, hogy meg lehet-e nyerni a háborút. A válasz egyelőre mindkét kérdésre bizonytalan."
Néhány hónappal ezelőtt jobban állt az amerikaiak szénája, hosszú évek után először tűnt úgy, hogy fordul a kocka. Februárban az Egyesült Államok és szövetségesei elfoglalták Mardzsát, a felkelők déli erődjét, és a helyiek ellenőrzés alá vonták a területet. A NATO és az afgán csapatok északon és nyugaton is fölébe kerekedtek a táliboknak. Mardzsa után a szövetségesek Kandahárt szemelték ki következő célpontjuknak, és kijelentették, hogy visszaállítják a biztonságot a legnagyobb dél-afganisztáni városban, a tálibok egykori fellegvárában.
Majd a tálibok heteken belül visszaszerezték Mardzsát, és azzal fenyegették meg a helyieket, hogy végeznek azokkal, akik együttműködnek az amerikaiakkal és a kormánnyal. A vérfürdőtől rettegő népesség tiltakozása miatt egyelőre a kandahári tervek is kútba estek. A felkelők eközben egyre több pokolgépet telepítenek az utak mellé, amivel jócskán megnehezítik és
lelassítják az amerikai csapatok mozgását,
akiknek folyamatosan a robbanóeszközök után kell kutatniuk, ez pedig lehetetlenné teszi a nagyobb területek feletti ellenőrzést.
Áprilisban fegyveresek meggyilkolták Kandahár polgármester-helyettesét, mikor egy mecsetben imádkozott. Júniusban egy autóba rejtett pokolgép megölte a Kandahárban fekvő argandabi körzet parancsnokát. A támadás előtt néhány nappal egy öngyilkos merénylő 56 emberrel végzett egy esküvőn ugyanitt. A halálos áldozatok száma úgy tűnik, hogy az amerikai csapatok számával együtt növekszik: az Egyesült Államok jelenleg 94 ezer katonája harcol Afganisztánban, további 10 ezer érkezését augusztusra várják.
Egy harcvonalak nélküli háborúban nehéz meghatározni, mi számít sikernek. A klasszikus háborúkkal ellentétben a városokat itt nem foglalják el, a területek pedig nem cserélnek gazdát. Az afganisztáni háború inkább nevezhető a közvélemény megnyeréséért folytatott küzdelemnek, ahol a vereségek kölcsönösek: a NATO hibája csökkenti a kormány tekintélyét és vice versa.
Megbízható helyi partnerek segítségével sikerült megfordítani az iraki háború állását: a szunnita felkelők elhagyták az al-Kaidát, és
akkor csatlakoztak az amerikaiakhoz,
amikor a legnagyobb szükség volt rájuk. Hasonló stratégiára lenne szükség Kandahárban is, de a helyi kormányzat gyenge, és alá van rendelve a törzsi vezetők, valamint a befolyásos üzletemberek üzérkedéseinek.
Új partnereket pedig csak akkor lehet találni, ha elég idő áll rendelkezésre – ami a szövetségesek esetében nincs, hiszen az otthoni támogatás egyre csökken. A dánok augusztusig ki akarnak vonulni, Kanada jövő évben tervezi ugyanezt.
David Cameron, Nagy-Britannia új miniszterelnöke ugyan továbbra is támogatja Washingtont, de több katonát már nem küld. Közben az erőforrásokra nagyobb szükség van, mint valaha. A kormányt támogató afgánok pedig attól rettegnek, hogy az Egyesült Államok magukra hagyja őket, még mielőtt kiképeznék és felszerelnék saját haderejüket, amely képes lenne megvédeni az országot a tálibok ellen.
Forrás: MTI/AP
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
