2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Cipi Livni lett Olmert utóda

2008. szeptember 18. 16:55, utolsó frissítés: 16:55

Cipi Livni külügyminiszter lett a Kadima izraeli kormánypárt elnöke, de csak minimális előnnyel győzött a párt belső választásán. A választási bizottság által csütörtök hajnalban közölt hivatalos végeredmény szerint az 50 éves politikus a voksok 43,1 százalékát szerezte meg, vagyis többet, mint az egyfordulós győzelemhez szükséges 40 százalék. Legkomolyabb ellenfele, Saul Mofaz közlekedési miniszter 42 százalékot ért el.


A Kadima tagsága szerdán négy jelölt közül választott pártelnököt, egyben kormányfőjelöltet, miután a korrupcióval vádolt Ehud Olmert miniszterelnök hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy lemond a kormány vezetéséről. A 74 ezer párttag nagyjából fele szavazott. A televíziók a szavazatukat leadott párttagok körében készült felmérések eredményeire hivatkozva szerda este még azt közölték, hogy Livnit a szavazók 47-49 százaléka támogatta, Mofazt pedig 37 százalék.

Az Izrael legbefolyásosabb asszonyaként számon tartott Livni győzelme nem okozott meglepetést, mivel már jó ideje minden közvélemény-kutatás szerint ő volt a legnépszerűbb. Az viszont meglepő, hogy csak ilyen kis különbséggel, mindössze 431 szavazattal tudta megelőzni Mofazt.

A Kadima elnökeként jó esélye van arra, hogy Golda Meir (1969-1974) után Izrael második női miniszterelnöke legyen. Cipi Livni az izraeli-palesztin békefolyamat elkötelezett híve. Száeb Erekat palesztin főtárgyaló reményét fejezte ki, hogy Livni győzelme után "komoly" tárgyalások kezdődnek minden kérdésről, és szoros együttműködés alakul ki az izraeli és a palesztin fél között. (mti/afp/ap)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS