Két nap alatt két földrengés Kínában
2008. augusztus 22. 14:31, utolsó frissítés: 2008. augusztus 25. 13:05
Két nap leforgása alatt két földrengés történt Kínában ugyanabban a térségben, a halottak száma meghaladja a hármat, és több mint százan megsebesültek. Az Új Kína állami hírügynökség ma adott hírt arról, hogy Jünnan (Yunnan) tartományban szerdán történt földrengés után csütörtökön ismét mozgott a föld ugyanabban a térségben, amely a hegyvidéki Szecsuan (Sichuan) tartomány közelében található. Szecsuanban legalább hetvenezer ember vesztette életét a májusban történt földrengésben.
A szerdai földrengés a Richter-skála szerint ötös fokozatú volt, míg a tegnapi 5,9-es erősségűre rúgott. Az első földrengésben sok ház összedőlt az epicentrumnál található Sudian városban, de áldozatokról nem érkezett hír.
A csütörtöki földrengésben legalább három ember meghalt, több mint százan megsebesültek, s több mint 120 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására. Házak dőltek össze, és a térségben megszakadt a telefon- és az áramszolgáltatás. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket