A világ első dohányzásmentes országa lehet Niue
2008. július 08. 17:10, utolsó frissítés: 17:10
A világ első dohányfüstmentes országává válhat Niue, a Cook-szigetekhez tartozó 260 négyzetkilométeres aprócska földdarab. Az ország 1974 óta Új-Zéland társult területe: külügyeiben és védelmi kérdésekben alárendelt az anyaországnak, egyéb ügyekben önálló döntési joga van.
Niue lakosainak száma 1300 fő, s közülük mindössze 250-en számítanak a nikotin rabjának. Ennek ellenére Sitaleki Finau, a sziget legfőbb közegészségügyi hivatalossága olyan jogszabálytervezetet nyújtott be a törvényalkotóknak, amely szerint teljesen beszüntetnék a dohánytermékek forgalmazását. A cigarettázást pedig nemcsak közterületen, hanem otthon is szigorúan megtiltanák a szigetlakóknak.
Ahogy más országokban, Niuén is tilos a kormányhivatalokban és a középületekben való dohányzás, az egyik település, a Tuapa nevű falu pedig máris füstmentessé nyilvánította magét.
A kormány még nem írta alá a törvényjavaslatot, és a dohánygyárak részéről is kemény ellenállásra lehet számítani, Sitaleki Finau mégis elkerülhetetlennek tartja a sziget füstmentesítését, mivel a nikotin 250 renitens rabja szenvedélybetegségével súlyosan megterheli az aprócska ország egészségügyi büdzséjét.
A dohányosokat egyébként egyelőre nem fenyegeti veszély, a jogszabálytervezet megvitatása ugyanis még nem szerepel a parlament napirendjén, s a végszavazásig akár két év is eltelhet. Ez idő alatt a kormány is eldöntheti, hogy mivel pótolhatja a dohánytermékek betiltása miatt kieső adóbevételeket. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket