A magyarországiak négyötöde büszke arra, hogy magyar
2008. június 25. 23:50, utolsó frissítés: 23:50
A lakosság négyötöde nagyon büszke vagy büszke, míg egyötödük egyáltalán nem vagy nem túl büszke arra, hogy magyar - derül ki a TÁRKI és az Image Factory nemzeti büszkeséget vizsgáló közvélemény-kutatásából, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
A felmérés azt vizsgálta, hogy a lakosság, a politika, az üzleti élet és a média hogyan viszonyul a nemzeti büszkeséghez.
Míg 2005-ben tízből négyen voltak nagyon büszkék arra, hogy magyarok, idén már csak tízből hárman gondolták így - olvasható a felmérésben, amely hozzáteszi: a válaszadók legtöbbjét a magyar sportolók jó nemzetközi szereplése tölti el büszkeséggel.
Kiderült a kutatásból emellett az is, hogy tíz felnőttből kilenc szerint a magyar tudósok felfedezései nagyban hozzájárultak a világ technológiai fejlődéséhez, és ugyanennyien büszkék a magyar konyhára is. A megkérdezettek négyötöde úgy vélte, hogy a magyar képzőművészet és irodalom képviselői a világ élvonalába tartoznak; tízből heten pedig nagyon büszkék a magyar lányok szépségére.
A kutatás szerint az emberek háromnegyede - ha választhatna - szívesebben lenne magyar állampolgár, mint más ország állampolgára.
A nemzeti büszkeség és a politika kapcsolatáról a TÁRKI felmérése azt írja: az 1989-90-es rendszerváltás hozta felszínre a nemzeti identitás és büszkeség sokáig elhallgatott kérdéseit, amelyek jelentős része a XX. század ellentmondásos eseményeiről folytatott vitákban jelentkezett.
Az üzleti élet és a nemzeti büszkeség összefüggéseit vizsgálva a kutatás megállapította, hogy a gazdasági szféra szereplői "idejekorán itthon is felismerték a magyarságra való büszkeség marketingértékét". Mint írják, a vállalatok előszeretettel állítanak marketingtevékenységük középpontjába egy-egy nemzeti büszkeségre okot adó ikont, eseményt, sikert, tárgyat, bízva annak imázsépítő erejében.
A médiumok közül - a TÁRKI vizsgálata szerint - szinte csak a közszolgálati csatornák műsorába férnek bele rendszeresen a nemzeti büszkeség tárgykörébe tartozó témák: itt rendszerezett sorozatokban is sorra veszik az arra okot adó hazai teljesítményeket.
A TÁRKI 2008 májusában végzett közvélemény-kutatásában 1010 embert kérdezett meg, akik nem, életkor, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentálják a magyar felnőtt lakosságot. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket