Ausztria: 2010-re több muzulmán lesz, mint protestáns?
2007. december 10. 16:56, utolsó frissítés: 16:56
Néhány éven belül a muzulmán válhat a második legnépesebb hitközösséggé Ausztriában, maga mögé utasítva a protestánst. Bár a katolikus egyház továbbra is vezető helyet élvez, egy hétfőn közzétett felmérés szerint híveinek száma jelentősen megcsappant az utóbbi évtizedekben.
A Népek közötti Megértés Osztrák Egyesületének adatai szerint az alpesi országban élő iszlám vallásúak száma az 1971-ben rögzített 22 ezerről tavalyra hozzávetőleg 400 ezerre nőtt, vagyis csaknem tizenötszörösére emelkedett. A katolikus és a protestáns hívők száma ezzel szemben a vizsgált időszakban több mint egymillió fővel csökkent. 1971-ben még 6,55 millióan alkották a katolikus közösséget, tavaly már csak 5,6 millióan tartoztak az egyházhoz. Egyidejűleg megfigyelhető az is, hogy miközben sokan vallják magukat katolikusnak, nem tagjai az egyháznak.
Az evangélista keresztények száma ugyancsak visszaesett az 1971-es 450 ezerről, és ha a jelenlegi irányzat tovább tart, akkor az egyesület becslése szerint 2010-re az iszlám lesz a második legnagyobb vallás az alpesi országban.
Ausztriában egyébként - egyedüliként egész Nyugat-Európában - már 1874-ben törvényes vallásként ismerték el az iszlámot, és ezt a közjogi státust az 1912-es "iszlámtörvény" megerősítette: ebből következően a muzulmánok ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a katolikusok vagy a protestánsok.
A statisztikai adatok alapján ma még - a katolikus és a protestáns mögött - az iszlám a harmadik legnagyobb vallás. Az osztrák tudományos akadémia prognózisa szerint azonban 2026-ra a muzulmánok összlakosságon belüli aránya - főleg a bevándorlásnak köszönhetően - várhatóan 8-12 százalékra nő, 2051-re pedig 26-ra.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket